Tizennégy milliárd forintot meghaladó beruházás Miskolcon

A külföldi nagyvállalatok továbbra is bíznak Magyarországban, a politikai és gazdasági stabilitásban, a dolgozók szakértelmében - hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Az eseményen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt mondta: a 14,1 milliárd forintos beruházást a kormány 2,65 milliárd forint vissza nem térítendő összeggel támogatja. A beruházás a meglévő termékek - motorhűtő ventilátor, elektromos kerékpár-hajtómű - új generációit és további új termékek - például okoskerék - gyártását, modenrnizálását teszi lehetővé.

A miniszter beszélt arról is, hogy tavaly a magyar gazdaságnak rendkívüli világgazdasági körülmények között prosperálni, a világgazdaságnak teljesen új korszaka köszöntött be 2018-ban, a gazdaság magyar szereplői helytálltak, a magyar gazdaság "egyedülállóan" jó, kiváló teljesítményt, rekordévet produkált. "Ehhez a beruházásösztönző tevékenységünket is át kellett alakítani" - mondta. Magyarországra a nemzetközi gazdaság nemcsak termelési, hanem kutatási, fejlesztési helyszínként is tekint, a külföldi nagyvállalatok továbbra is bíznak Magyarországban, a politikai és gazdasági stabilitásban, a dolgozók szakértelmében - tette hozzá. 

Összességében soha annyi pénzt nem fektettek be a cégek, mint tavaly, 98 nagy beruházást jelentettek be a társaságok 1380 milliárd forint értékben. Mindehhez a kormány 135 milliárd forint vissza nem térítendő készpénz támogatással járul hozzá - mondta Szijjártó Péter.

A gazdaság magyar szereplői helytálltak, a magyar gazdaság egyedülállóan jó, kiváló teljesítményt, rekordévet produkált.

A Bosch-ról szólva megemlítette, hogy a világ egyik legjelentősebb társasága, folyamatosan bővíti magyarországi tevékenységét, újabb és újabb beruházásokat hoz ide. A cég a magyar-német gazdasági együttműködésnek is meghatározója, kulcsfontosságú szereplője. Kiemelte, hogy Németország hazánk legjelentősebb partnere, a magyar export 27 százaléka Németországba irányul, német társaságok az első számú befektetők Magyarországon, a külföldi működő tőke 29 százaléka Németországból jön. A tavaly bejelentett 98 nagyberuházásból 28 német. A Bosch több, mint 120 éve, 1898-tól van jelen Magyarországon, a jelenleg a csaknem 15 ezer embert foglalkoztató kilenc leányvállalat forgalma 2017-ben meghaladta a 244 milliárd forintot. A 402 ezer embert alkalmazó konszern valamennyi gyárának árbevétele 2017-ben 78 milliárd eurónál is több volt.

Frank-Stephan Kupfer, a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. gazdasági igazgatója arról szólt, hogy a mostani beruházásnak köszönhetően a miskolci autóipari gyár stratégiai fontossága és globális viszonylatban is kiemelt pozíciója tovább erősödik. Ez a társaság 2003-ban alakult, járműipari alkatrészek és elektromos hajtások gyártásával foglalkozik és több mint 2,5 ezer embert foglalkoztat. 

A beruházás megkezdésének pénteki bejelentésével egy időben készült el a miskolci gyárban a 200 milliomodik termék. Ez az elektromechanikus fékrásegítő iBooster rendszer motorja, amely hatékonyabbá teszi a hibrid és elektromos autókat, miközben a rövidebb féktáv és az elektronikus kormány-rendszer motorja fokozza a biztonságot.

(MTI-fidesz.hu)

Betöltés...
Betöltés...