Novák Katalin levelet írt az európai szocialisták frakcióvezetőjének László Imre ügyében

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára levélben hívta fel az európai szocialisták frakcióvezetőjének figyelmét László Imre (DK), a XI. kerületi polgármesterének vállalhatatlan szavaira.

Novák Katalin kedden a Facebookon megosztott levelében az olvasható, hogy a külföldi médiumok, amelyek a magyarországi belpolitikáról rendszeresen tájékoztatják és félretájékoztatják a nemzetközi közvéleményt László Imre felháborító nyilatkozatáról mélyen hallgatnak. Nincs ez másképp a DK európai szövetségesei, az európai szocialisták körében sem - fűzte hozzá.

Az a tapasztalatom, hogy az európai politikusok, így az önök frakciójának tagjai is különös figyelmet szentelnek a magyar belpolitikának. Ebből kifolyólag szeretném felhívni szíves figyelmét László Imre kijelentésre, aki a legnagyobb budapesti kerület polgármestere, a DK elnökségi tagja. A DK-t a hazugságbeszédéről ismert volt miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc vezeti, európai parlamenti képviselőik az önök frakciójában ülnek.

"Az a tapasztalatom, hogy az európai politikusok, így az önök frakciójának tagjai is különös figyelmet szentelnek a magyar belpolitikának. Ebből kifolyólag szeretném felhívni szíves figyelmét László Imre kijelentésre, aki a legnagyobb budapesti kerület polgármestere, a DK elnökségi tagja. A DK-t a hazugságbeszédéről ismert volt miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc vezeti, európai parlamenti képviselőik az önök frakciójában ülnek" - kezdte a levelet az államtitkár.

Felidézte, hogy László Imre, a kerületi testületi ülést vezetve, június 25-én Adolf Hitler eredményeit méltatva azt mondta, "'36-ban vagy '37-ben a Time magazin Hitlert az év emberének választotta. Megérdemelte? Meg. Mert az a munkája, amit addig kifejtett, az gyakorlatilag Németország felemelkedését hozta, méghozzá látványosan, a világgazdasági válság után."

"Bízom benne, hogy az ön pártjában Adolf Hitler méltatása nem elfogadható. Gondolom, azért nem reagáltak rá eddig, mert az önökhöz hazánkról érkező elfogult tudósítások nem tartalmazzák a magyar baloldal vállalhatatlan kijelentéseit" - fűzte hozzá Novák Katalin,  aki azt várja, hogy "a megszokott nyilvánosság és határozottság mellett" ítéljék el László Imre szavait.

"Mivel mindkét magyarországi tagpártjuk nyíltan együttműködik a szélsőjobboldali Jobbikkal, talán ideje megkérdezni, hogy meddig tűri még ezt a szocialisták és demokraták frakciója" - tette fel a kérdést Novák Katalin.

(MTI-fidesz.hu)

Betöltés...
Betöltés...