Már több mint másfél millió ember írta alá Orbán Viktor programját a bevándorlás megállítására

A legfrissebb adatok szerint már több mint másfél millió aláírás gyűlt össze Orbán Viktor hétpontos programja mellett a bevándorlás megállítására – jelentette be Szatmáry Kristóf és Tóth Edina EP-képviselőjelölt.

Szatmáry Kristóf kiemelte, az elmúlt időszak aláírásgyűjtései közül ez az egyik legsikeresebb. Beszámolt arról is, hogy továbbra is komoly az érdeklődés, sokan keresik fel az aláírásgyűjtés helyszíneit. Folytatjuk az aláírásgyűjtést – tette hozzá.

A Fidesz országgyűlési képviselője köszönetet mondott annak a másfél millió embernek, aki támogatásáról biztosította a kormánypártokat. Arról is beszélt, hogy a Fidesz ezen a héten indította el az országjárást, több mint 220 rendezvényre kerül sor országszerte.

Szatmáry Kristóf reméli, hogy május 26-án minél többen vesznek részt az európai parlamenti választáson, támogatva Orbán Viktor hét pontját a bevándorlás megállítására.

Aláírásgyűjtés a XVI. kerületben

Tóth Edina hangsúlyozta, fontosnak tartja az idei európai parlamenti választást, hiszen az embereknek arról kell dönteniük, hogy Európa megmaradjon a nemzetek szövetségének, az európai emberek közösségének, keresztény identitásúnak, vagy pedig átalakul egy bevándorláspárti multikulturális Európává. Az EP-képviselőjelölt fontosnak tartja azt is, hogy az uniónak olyan vezetői legyenek, akik elutasítják a bevándorlást, valamint kiállnak és megvédik az európai keresztény kultúrát.

Fotó: fidesz.hu

Tóth Edina szerint biztonsági szempontból is nagy a tétje az EP-választásnak. A 15 éve Brüsszelben dolgozó képviselőjelölt arról is beszélt, hogy milyen egy olyan városban élni, ahol egyre több a bevándorló. Beszámolt arról, hogy nőtt a bűnözés, és egyre több az olyan terület, ahova nappal sem ajánlott bemenni, főleg fiatal nőknek. Leszögezte azt is, hogy nem szeretne egy olyan Európában élni, ahol rettegni kell a terrortámadástól.

Nagyon fontos, hogy minél többen vegyenek részt az EP-választáson, és olyan képviselőket küldjünk az Európai Parlamentbe, akik a magyar érdekeket képviselik Brüsszelben, és nem a brüsszeli bürokratákat képviselik Magyarországon – fogalmazott Tóth Edina.

(fidesz.hu)

Betöltés...
Betöltés...