Magyarország békepárti és a jövőben is az kíván maradni

Magyarország békepárti és a jövőben is az kíván maradni - jelentette ki Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a kormánypártok által beterjesztett Az orosz-ukrán háború egyéves évfordulójáról szóló határozati javaslatot ismertetve kedden az Országgyűlésben.

A kormánypárti politikus kiemelte: tűzszünetre van szükség és béketárgyalásokra, mert életet menteni csak békével lehet, és a béke felé vezető út nem az, ha fegyvereket és katonákat küldenek ukrán földre. Fontosak a gazdasági kérdések, de az emberéletnél nincs fontosabb, nem véletlenül ez a magyar álláspont a háború kezdete óta - hangsúlyozta. Ugyanakkor sehol a világon nem látni azt a folyamatot, amely ezt a háborút meg akarná fékezni, ma már belátható távolságon belülre került a világháború lehetősége is - tette hozzá.
    
Felidézte, több mint egy éve zajlik a véres konfliktus szomszédságunkban és több mint egy éve élünk egy olyan háború közvetlen közelében, amely nemcsak a két szembenálló fél mindennapjait rázza meg, hanem egész Európáét is. A fegyveres harcokban több százezer ember veszítette már most életét, és még többen szereztek maradandó testi-lelki sérülést, felfoghatatlan mennyiségű érték pusztul el, súlyos természetpusztítás zajlik és a földdel tesznek egyenlővé épületeket - sorolta. Megjegyezte: a károk valós mértékét csak elképzelni tudjuk, felmérni a jelenlegi körülmények között szinte képtelenség.
    
"Mi, magyarok történelmi tapasztalatainkból azt is tudjuk, ebből a konfliktusból senki nem jöhet ki győztesen, csak és kizárólag vesztesei vannak, ezért szeretnénk, ha a háborúnak minél előbb vége szakadna, mert a szenvedések minden egyes háborús nappal egyre több embert érnek el" - fogalmazott.  Hozzátette: minél későbbre tolódik a béke, annál nagyobbak lesznek a veszteségek.
    
Kitért arra is, egy éve még csupán sisakok küldéséről volt szó, mostanra túl vannak a fegyver- és lőszerszállításokon, a rakétarendszerek felállításán, a Leopard tankok úton vannak Ukrajna felé és a nyugati világ legújabban vadászgépek szállításán töri a fejét. Egy hajszál választ el, hogy európai katonák küldése is napirenden legyen, és attól, hogy mi magunk is a fronton találjuk magunkat, a magyarokat veszélybe sodorva. Egyetlen lépésre vagyunk attól, hogy végérvényesen és visszavonhatatlanul belesodródjon Európa a háborúba - hangsúlyozta. Hozzátette: az utolsó utáni percben vagyunk, vékony a jég, de még pont nem szakadt át alattunk.
    
Az ígért szankciók nem kényszerítették térdre Oroszországot, még az unió által bevezetett tizedik szankcióscsomag sem, sőt a megemelkedett energiaárakkal Európa finanszírozza az oroszok háborúját.
    
Szólt arról is, hogy van egy különleges szempont is, amit mások nem érthetnek, hiszen nem kellett megtapasztalniuk a trianoni diktátum által a magyarságnak okozott tragédiát. Ahogy az sem érdekel másokat, hogy végig kell nézniük, ahogy a halottasházak megtelnek rokonaik holttesteivel - tette hozzá. Amikor azt mondják, békét szeretnének, nem egyszerűen emberéletet szeretnének menteni, hanem aggódnak honfitársainkért is - mondta.
    
Kocsis Máté a békepárti javaslatról elmondta, abban rögzítik, hogy kifejezik elkötelezettségüket a béke mellett, ismételten elítélik Oroszország katonai agresszióját és elismerik Ukrajna jogát az önvédelemhez. Álláspontjuk szerint a Brüsszelben elfogadott gazdasági és energiaszankciók nem csillapították a háborút, ezért ellenzik azokat a brüsszeli terveket, amelyek tovább szélesítenék ezek körét. Felhívják a kormányt, hogy továbbra is minden lehetséges módon folytassa az Ukrajnából menekültek segítését, és arra, hogy a katonai konfliktus súlyosan érinti a kárpátaljai magyar közösséget. Rögzítik, hogy a fegyverszállítások és szankciók helyette mielőbbi béketárgyalásokra van szükség - ismertette.
    
Felszólítják továbbá az itthoni magyar közéleti szereplőket, hogy tartózkodjanak az olyan politikai akcióktól és megszólalásoktól, amelyek Magyarország háborúba sodródását eredményezhetik - mondta.
    
Rámutatott: az utolsó pont azért is fontos, mert vannak olyanok, akik világossá tették, nem fogják támogatni ezt a békepárti nyilatkozatot. Provokációnak nevezik és mindenféle mondvacsinált okokkal magyarázzák, hogy majd miért nem szavazzák meg. Megszokhattuk már, hogy a bajban nem mindenkire lehet számítani, így volt ez a migrációs válságnál, a koronavírus-járvány esetében és az orosz-ukrán háború kitörésekor. Így volt a szankcióknál és valószínű most is így lesz - közölte.
    
Kocsis Máté úgy fogalmazott: aki magyar, az csak egyet akarhat, de vannak, akik nem így gondolják. Az okokat - ha nyíltan nem is mondják ki - de ismerjük. "Háborúpártiak, mi viszont békepártiak vagyunk" - mondta. Rámutatott: valószínűleg ez az a feloldhatatlan ellentét, amiért ez a javaslat sem fog egyhangúságot élvezni.
    
Ebben a háborúban mi nem szurkolunk senkinek, mert ennek a háborúnak nem lehet győztese, a további harc nem a győzelmet és a békét hozza el, hanem a világháború veszélyét, amit messzire el kell kerülni - összegzett. Hozzátette: felelőtlenség  azt állítani, hogy ezt a háborút csak Oroszország vagy Ukrajna nyerheti meg. Ebbe a vitába bele sem kell menni, a háborúpártiak érdeke, hogy a békepártiakat valahogy meggyőzzék a fegyverszállításokról.
    
Minket senki sem kötelezhet arra, hogy a magyar érdeket a második helyre soroljuk, ezért mindezt továbbra is kategorikusan elutasítjuk - hangsúlyozta. A háborús provokációkat visszautasítandó arra kérte a magyar közélet "józanabbul gondolkodó képviselőit", hogy rögzítsék közösen: Magyarország békepárti marad és a jövőben is ki kíván maradni az orosz-ukrán háborúból. Kijelentette: senkitől nem fogadunk el nyomást, mert nem egyezik Magyarország érdekeivel, és a magyar emberek akaratával.

(MTI-fidesz.hu)

Betöltés...
Betöltés...