Folytatják iraki tevékenységüket a magyar katonák

A magyar kormány és a magyar katonák továbbra is együttműködnek Irakban mind a NATO, mind a nemzetközi koalíció tevékenységében - jelentette ki az Országgyűlés honvédelmi bizottságának fideszes elnöke csütörtökön Budapesten.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter csütörtök reggel hivatalában adott tájékoztatást az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának az iráni-amerikai viszály nyomán kialakult helyzetről, az Irakban állomásozó magyar katonák biztonságáról.

Kósa Lajos, a testület elnöke ezt követő sajtótájékoztatóján azt mondta: a helyzet Irakban bonyolult és összetett. Bár az iraki parlament hozott egy határozatot a külföldi csapatok kivonásáról, de ez az iraki kormány számára nem kötelező érvényű. Az iraki kormány nem kérte azon szerződések felfüggesztését, amelyek nyomán a külföldi katonák Irakban állomásoznak.

Így a magyar katonák továbbra is folytatják iraki feladataikat, többek között a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet felszámolása érdekében. A magyar katonák minden segítséget megkapnak, mindent megtesznek annak érdekében, hogy biztonságukat garantálják - jelentette ki a bizottság elnöke.

Kósa Lajos emlékeztetett, mivel két ülésszak között vannak, így a bizottság ülését nem tudták összehívni. Házszabály szerint hivatalosan senki nem kezdeményezte az ülést. Az ő megkeresésére a honvédelmi miniszter azonnal reagált és részletes tájékoztatást adott az iráni-amerikai viszály nyomán kialakult helyzetről, az Irakban állomásozó magyar katonákról.

A fideszes politikus azt mondta, a kapott tájékoztató alapján úgy véli: egyik félnek sem érdeke a konfliktus eszkalációja, "komoly remény van arra", hogy a konfliktus a jelenlegi keretek között marad.

A parlament tavaly decemberben hosszabbította meg 2021. december 31-éig a Magyar Honvédség részvételét kétszáz katonával az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni nemzetközi koalíciós műveletekben az Iraki Köztársaság területén. Magyarország az Egyesült Államok felkérésére 2015-ben csatlakozott a többnemzeti misszióhoz.

Szerda hajnalban Irán több mint egy tucat ballisztikus rakétát lőtt ki az amerikai erők által használt két iraki támaszpontra, az Ain al-Aszad bázis mellett támadást intéztek az iraki Kurdisztánban lévő erbíli támaszpontra is. Ezzel azt torolták meg, hogy az amerikaiak Bagdadban meggyilkolták Kászim Szulejmáni tábornokot, a Forradalmi Gárdához tartozó al-Kudsz különleges egység parancsnokát.

A honvédelmi tárca szerda reggel azt közölte az MTI-vel, hogy éjszaka rakétatámadás ért több koalíciós katonai tábort Irakban; magyar katona nem sérült meg.

Csütörtök reggel a honvédelmi miniszter a sajtó jelenlétében tanácskozott az Irakban állomásozó magyar katonákkal. Azt mondták, mindenre fel vannak készülve, rendben vannak, biztonságban érzik magukat.

(MTI-fidesz.hu)

Betöltés...
Betöltés...