Dr. Schaller-Baross Ernőt jelöli a Fidesz- KDNP európai parlamenti képviselőnek

A lemondás miatt megüresedett európai parlamenti képviselői helyre a Fidesz-KDNP dr. Schaller-Baross Ernőt, a Miniszterelnökség jelenlegi nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkárát jelöli.

“Több mint tíz évnyi külpolitikai szakmai tapasztalattal meggyőződésem, hogy a XXI. században az európai együttműködés keretei között erős nemzetekre, szuverén államokra és a józan konzervativizmus hangjára van szükség. Az Európai Unió érték, de nem önmagában vett cél, hanem eszköz a magyar érdekek képviseletében és a magyar sikerek elérésében" - jelentette ki jelölése kapcsán dr. Schaller-Baross Ernő. Hozzátette: Európai parlamenti képviselői megbízatása során is ebben a szellemiségben kíván dolgozni Magyarország, és a magyar nemzethez tartozó valamennyi polgár érdekében.

Dr. Schaller-Baross Ernő 1987-ben született Budapesten, 2010-ben szerzett jogi diplomát a Károli Gáspár Református Egyetemen. 2002 óta a Fidelitas, 2010-től pedig a Fidesz tagja. Egyetemi évei alatt gyakornokként dolgozott az Országgyűlés Képviselői Irodaházában. A németül és angolul beszélő szakember 2010 és 2012 között a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Parlamenti Államtitkárságának külügyi kapcsolatokért felelős munkatársa, 2012 és 2018 között a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány külügyi igazgatója, illetve az Országgyűlés alelnökének külügyi tanácsadója volt. 2017 és 2018 között a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség parlamenti frakcióvezetőjének külügyi tanácsadójaként tevékenykedett. 2018-tól a Miniszterelnökség nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.

(fidesz.hu)

Betöltés...
Betöltés...