Brüsszel szerint a szülők jogát felülírja az LMBTQ-propaganda

Brüsszel szerint a szülők gyermekeik nevelésére vonatkozó kizárólagos jogát felülírja az LMBTQ-propagandával foglalkozó nemzetközi szervezetek érdeke - mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez hétfőn eljuttatott videoüzenetében.

Hollik István közölte: Brüsszel megtámadta a magyar gyermekvédelmi törvényt és nemrég elküldte kifogásait is. "Az a helyzet, hogy kilóg a lóláb, nem kell ahhoz jogásznak lenni, hogy lássuk, ezek a kifogások teljesen tarthatatlanok" - jelentette ki.


A kormánypárti politikus hangsúlyozta, az EU saját alapjogi chartájának 14. cikkelye egyértelműen kimondja: a szülők kizárólagos joga, hogy vallási, világnézeti és pedagógiai meggyőződésüknek megfelelően biztosítsák a gyermekeik oktatását. "Itt meg is állhatnánk, hiszen a gyermekvédelmi törvény épp ezt rögzíti, ezért az EU vizsgálata teljesen megalapozatlan, de a következő érvük még felháborítóbb" - mondta Hollik István.
    
Kiemelte, az EU szerint a gyermekek védelme mindennemű szexuális propagandától sérti a szolgáltatások szabad áramlásának alapelvét. Ez azt jelenti, hogy Brüsszel szerint a szülők gyermekeik nevelésére vonatkozó kizárólagos jogát felülírja az "LMBTQ-propagandával" foglalkozó nemzetközi szervezetek érdeke - mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója, aki szerint "ez azért elég vérlázító".
    
Hangsúlyozta, Brüsszelnek nyilvánvalóan nem tetszik, hogy "mi kiállunk a gyermekeink védelme mellett és a többi országtól eltérően mi nem vagyunk hajlandóak beengedni a szexuális propagandát az iskolákba". Talán jobb lett volna, ha ezt írják le őszintén, mert "a jogi érvelésük vérgyengére sikerült" - tette hozzá.

(MTI-fidesz.hu)

Betöltés...
Betöltés...