A magyarok számára a szabadság egy évezredes küldetés része
Az államtitkár a csallóközi településen mondott beszédében a magyar szabadságot és a nemzet függetlenségét az államalapítás, a szabadságharc, a honvédő háborúk, forradalmak közös céljának nevezte. "A legrégebbi nemzeti ünnepünk, egyfajta nemzeti összetartozás napja is, amikor hitet teszünk a magyarságunk a függetlenségünk a szabadságunk mellett" - fogalmazott.
Elmondta: az új kenyér idején köszönjük meg azt, hogy van mit az asztalra tennünk, de a nemzetünk a test szükségletein túl mindig kitűzött egy nagyobb, távolabbi célt maga elé, s ez a cél felismerhető az államalapításban, a honvédő háborúinkban, a hazáért hozott áldozatokban, forradalmainkban. Ez a nagyobb cél a nemzet függetlensége, a magyar szabadság - tette hozzá.
"Ezért ma mondhatjuk: nekünk, magyaroknak a szabadság kenyérkérdés, ez legfőbb lelki szükségletünk" - jelentette ki Potápi Árpád János. Hozzáfűzte, hogy a szabadság az államalapítás egyik alapmotívuma is, és az ország függetlensége meghatározó volt Szent István egyházpolitikájában, külpolitikájában és a belügyek intézésében is. "Nekünk, magyaroknak tehát a szabadság egy évezredes küldetés része" - mondta.
Az államtitkár beszédében kitért a magyar kormány által 14 évvel ezelőtt a nemzetpolitikában nyitott új fejezet eredményeire is. Kifejtette: megerősödött a külhoni intézményrendszer, a Felvidéken is olyan oktatási hálózat jött létre, mely a bölcsődétől az egyetemig biztosítja a magyar anyanyelvű közösséget, szorosabbra fonódtak a kapcsolatok az élet minden területén. "Az elmúlt 14 év legnagyobb eredménye, hogy ennek az összetartozásnak a megtapasztalása és tudata páratlan módon megerősödött" - szögezte le Potápi Árpád János.
A Rákóczi Szövetség helyi szervezete, Csiliznyárad önkormányzata és az Örökségünk polgári társulás által szervezett ünnepség részeként díszfelvonulást, valamint kenyérszenteléssel egybekötött ünnepi szentmisét tartottak, és megkoszorúzták Színi Sebő Alajos huszárezredes sírját, illetve a helyi Trianon-emlékművet.
(MTI-fidesz.hu; Fotó: Potápi Árpád János facebook oldala)