A kommunizmus világszerte százmillió halálos áldozatot követelt

A kommunizmus világszerte százmillió halálos áldozatot követelt, Közép-Európában pedig több mint egymilliót - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára hétfőn Dombóváron, a kommunizmus áldozatainak emléknapján tartott megemlékezésen.

Potápi Árpád János emlékeztetett: ennyien vesztették életüket éhínségben, kényszermunkatáborokban, illetve kegyetlen, embertelen kivégzések során. "Ezért, amikor a kommunista rezsim cselekedeteiről beszélünk, szavakba sem lehet önteni bűneik súlyát" - jelentette ki az államtitkár a Fidesz, a Civil Összefogás Fórum dombóvári szervezete és a Dombóvári Székely Kör rendezvényén.
    
Emlékeztetett arra, hogy 1947-ben ezen a napon tartóztatták le, és hurcolták el jogtalanul a szovjet hatóságok Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát, országgyűlési képviselőt, aki csaknem kilenc évig volt börtönben, munkatáborban több ezer sorstársával. "Ma nem csak rájuk emlékezünk, mert a kommunista rezsim megszámlálhatatlan életet, családot tett tönkre; tetteik máig éreztetik hatásukat. A túlélők megtörve, néma hallgatással idézik fel magukban a szörnyűségeket" - fogalmazott.
    
Potápi Árpád János a város 1956-os emlékművénél tartott megemlékezése szólt arról is, hogy 1989 meghozta a rendszerváltozást, Magyarország demokratikus értékeket valló országgá vált. "Mégis éveknek kellett eltelniük ahhoz, hogy ki merjük jelenteni: szabad ország, olyan közösség, amely önállóan képes határozni a sorsáról" - mutatott rá.
    
Az államtitkár azt mondta, mi magyarok olyan erős országot építünk, amely biztos támaszt nyújt a magyar családoknak, és külhoni nemzettársainkkal összefogva közösen építjük nemzetünk jelenét és jövőjét. Felhívta a figyelmet arra is, hogy "ma más formában, de továbbra is vannak erők, akikkel szemben meg kell védeni hazánkat, keresztény értékrendünket, családjainkat, gyermekeinket".
    
Jelenleg is éles harc dúl Európában - folytatta -, amelyben Magyarország álláspontja szilárd: egyetlen elnyomó, hazánk jelenét és jövőjét veszélyeztető, a rombolást és vandalizmust támogató hálózatnak sem engedhetjük meg, hogy felülkerekedjen rajtunk. Mindent megteszünk a magyar emberek védelme érdekében, Magyarország nem csak önmagáért, hanem a keresztény Európáért is küzd - hangsúlyozta Potápi Árpád János.
    
Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa Bonyhádon, a Vörösmarty téri országzászlónál tartott megemlékezésen - a nemzetpolitikai államtitkárság tájékoztatása szerint - többek között arról beszélt, fontos minden évben újra és újra hitet tenni amellett, hogy "nem engedhetünk többé a széthúzásnak, idegen erők befolyásolásának, nemzeti, keresztény alapokon nyugvó értékrendünk megtaposásának".
    
A miniszteri biztos úgy fogalmazott, "mára Magyarország egy erős országgá vált, amelyre figyelnek, és amellyel együttműködnek Európában, a nagyvilágban. Elmondhatjuk magunkról, hogy (...) a keresztény alapokon nyugvó, családokat előtérbe helyező értékrendet képviseljük".

(MTI-fidesz.hu)

Betöltés...
Betöltés...