A Fidesz-KDNP jelentős pénzügyi többlettel adta át a kerületeket

A Fidesz-KDNP leköszönő budapesti kerületi polgármesterei jelentős pénzügyi többlettel, összesen mintegy 93 milliárd forinttal adták át az önkormányzatokat az utódaiknak - közölte Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Az érintett tíz kerület esetében a számlákon összesen 71,2 milliárd forint, állampapírban vagy lekötött betétben pedig további 21,5 milliárd forint van - mondta a politikus, hozzátéve: a legtöbb - 10 milliárd forintot meghaladó - forrást közülük Terézváros, Józsefváros és Erzsébetváros hagyta az új polgármesterre, hiány és adósság pedig sehol sincs. Megjegyezte: az eddig Karácsony Gergely vezette Zugló számláján szeptember elején 50 millió forint volt.
    
Hangsúlyozta: a tíz városrészt évek óta stabil működés jellemezte, az erős alapok, az előkészített, illetve folyamatban lévő több mint 250 projekt - döntően út-, intézmény-, park- és társasházfelújítások, sportberuházások - pedig lehetővé teszik, hogy a kerületek fejlődése töretlen legyen, az új városvezetők akadály nélkül végezhessék munkájukat. 2010 után a kormány ezt a tíz kerületet 46 milliárd forint adósságtól szabadította meg, ebből 42 milliárd forint olyan városrészben keletkezett, ahol korábban baloldali vezetés volt - közölte Kocsis Máté.


    
Úgy összegzett: adósságoktól megszabadított, pénzügyileg megerősödött, folyamatban lévő beruházásokban bővelkedő önkormányzati világot vesz át az új városvezetés.
    
A frakcióvezető azt is mondta, hogy a kerületi és fővárosi Fidesz-KDNP-s képviselők készen állnak az együttműködésre az új vezetőkkel minden olyan ügyben, amely a városrészek érdekét szolgálja. A Fővárosi Közgyűlést arra kérte, mielőbb hozza meg azokat a döntéseket, amelyek világos állásfoglalást mutatnak a nagy budapesti beruházásokkal kapcsolatosan, amelyek akkor valósulnak meg, ha a főváros is támogatja őket. Ezek mögött hazai, piaci és nemzetközi kötelezettségvállalások is húzódnak, ezért várják a mihamarabbi döntést - jelezte.
    
Arra a felvetésre, hogy V. Naszályi Márta, az I. kerület új polgármestere "csontvázak" kiesésére számít, Kocsis Máté úgy reagált: ez alaptalan politikai szöveg. Arra a kérdésre, hogy milyen következményei lehetnek Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő hétfői parlamenti akciójának - amellyel megzavarta Orbán Viktor miniszterelnök felszólalását -, a Fidesz frakcióvezetője azt válaszolta: Hadházy Ákos, aki az egyik molinójára trágár kifejezést írt, túlment minden határon, az Országgyűlés tagjához méltatlan viselkedést tanúsított. Közölte: a következő hetekben dolgozni fognak az országgyűlési törvény fegyelmi szabályokra vonatkozó passzusainak jelentős szigorításán. "Mindennek van határa, Hadházy Ákos túllépte ezt a határt", és ennek még azelőtt gátat kell szabni, hogy gyakorlat lenne belőle - fogalmazott.
    
Azzal kapcsolatban, hogy Orbán Viktor szerint Borkai Zsolt győri polgármester ügyében - akiről az interneten olyan fotók és videók jelentek meg, amelyeken több ember társaságában volt látható szexuális aktus közben - még nem történt meg az elégtételadás, Kocsis Máté azt mondta: sokan érzik úgy, hogy egy döntés, a lemondás a polgármesteri posztról, még hiányzik Borkai Zsolt részéről.

(MTI-fidesz.hu)

Betöltés...
Betöltés...