A Fidesz-KDNP egyetért Orbán Viktor Gyöngyöspatáról tett kijelentésével

A Fidesz-KDNP teljes mértékben egyetért a miniszterelnökkel abban, hogy Soros-hálózat által indított perben a gyöngyöspatai cigány családok számára megítélt százmillió forintos kártérítés nagyon igazságtalan, a helyzetet nem oldja meg, és csak további feszültségeket szít - mondta Hollik István szombaton sajtótájékoztatón, Budapesten.

A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója hangsúlyozta: a kormányfő csütörtöki évkezdő sajtótájékoztatója "sokaknak nem tetszett", a miniszterelnök szavai a gyöngyöspatai helyzetről pedig "nagyon nem tetszettek a Soros-hálózatnak" - jegyezte meg Hollik István, emlékeztetve arra is, hogy a "Soros György által finanszírozott Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) közleményben tiltakozott a miniszterelnöki mondatokkal szemben".

 

Szavai szerint a Soros-hálózat feszültséget kelt a gyöngyöspatai cigányok között és a magyar államnak és a helyi önkormányzatnak is kárt okoz. "Ők nem megoldani akarták a problémát, hanem a helyi cigányságot felhasználva támadni akarták a magyar államot" - hangoztatta a kereszténydemokrata politikus.

Úgy folytatta: abban is egyetértenek a miniszterelnökkel, hogy felháborító, hogy a gyöngyöspatai romákon keresztül "pénzt húznak le, zsarolnak ki" a magyar államtól.

Rögzítette, hogy a Fidesz-KDNP nem vitatja a bíróság döntésének jogszerűségét, de ennek ellenére nagyon igazságtalannak és károsnak tarják a most kialakult helyzetet. Hollik István megjegyezte azt is, hogy "a helyiek számára is érthetetlen, hogy egyesek +csak úgy+ kapnak millió forintokat, míg mások keményen dolgoznak". Álláspontja szerint ez komoly békétlenséget szülhet és már szült is a településen.

Hollik István szólt arról is, hogy a százmillió forint összegű kártérítés csődbe viszi a gyöngyöspatai önkormányzatot, amelynek évente 40 millió forint saját bevétele van.     

Egyben utalt arra, hogy a kormány megsegítheti Gyöngyöspata önkormányzatát, mert - mint fogalmazott - "nem megengedhető, hogy a Soros-hálózat miatt egy önkormányzat csődbe menjen". Ha a kormány talál olyan megoldást, hogy a gyöngyöspatai "büntetést" ne kelljen kifizetni azt a Fidesz-KDNP támogatni fogja - fűzte hozzá.    

(MTI-fidesz.hu)

Betöltés...
Betöltés...