2002 óta 23 milliárd ment el kommunikációra

"Minél rosszabb helyzetbe kormányozták az országot, annál többet költöttek kommunikációra, a problémák megmagyarázására" - szögezte le Ágh Péter keddi sajtótájékoztatóján.
Ágh Péter emlékeztetett rá: a Fidesz augusztus elején írásbeli kérdéssel fordult a minisztériumok vezetőihez, hogy 2002 óta milyen kommunikációs kiadásai voltak az adott tárcáknak. Mint elmondta, ezt azért tették, mert jól látható, hogy az ország régóta lejtmenetben van. Hozzáfűzte: eközben folyamatosan hallhatóak azok a hírek, hogy milliárdokat költenek el üres kormánypropagandára, reklámra.
2002 óta 23 milliárd ment el kommunikációra (Ágh Péter)
A beérkezett válaszokra utalva elmondta: 2002-től több mint 23 milliárd forintot költöttek el kommunikációra, reklámkiadásra és propagandára. Megjegyezte, a legnagyobb összeget a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) kommunikációs költsége teszi ki, ami több mint 10 milliárd forint.

Évről évre nőttek a kommunikációs kiadások - húzta alá, majd hozzátette: 2006-tól kezdve szinte már folyamatosan négy milliárd forint felett volt a tárcák összesített éves kommunikációs költsége. "Ennek alapján azt láthattuk, hogy minél rosszabb helyzetbe kormányozták az országot, annál többet költöttek kommunikációra, a problémák megmagyarázására. Azaz: kormányozni nem tudnak, reklámozni, kommunikálni azonban láthatóan igen. Legalábbis erre pénzt elkölteni" - fogalmazott.

Mivel a MeH-nél a legnagyobb a tétel, ezért a jövő héten kéréssel fognak fordulni Kiss Péter kancelláriaminiszterhez, hogy betekinthessenek ezekbe a szerződésekbe - tájékoztatott Ágh Péter.

Emlékezetett rá, hogy írásbeli kérdésükben azt kérték a tárcák vezetőitől, hogy ne csak egyszerűen sorolják fel, hogy évről évre mennyi volt a kommunikációs kiadás az adott minisztériumnál, hanem adjanak egy listát arról, hogy milyen szerződéseket kötöttek, kivel és milyen témában. Kiemelte: ezt sajnos nem kapták meg, a válaszok egyértelműen hiányosak. Mint mondta, ha egy országgyűlési képviselő, élve a házszabály adta jogával kérdez egy tárcát, arra illik pontos választ adni. "Ez most nem történt meg, és arra gyanakszunk, hogy valamit el akarnak titkolni. Tehát ezt a 23 milliárd forintot, amit elköltöttek, ezt csak bevallott pénznek tekintjük, ennél lehet, hogy ez az összeg jóval nagyobb is, hiszen tényleg semmit nem látunk ezekből a válaszokból" - jelentette ki.

Elfogadhatatlannak és felháborítónak nevezte, hogy egy országgyűlési képviselőnek nem akarnak arra választ adni, hogy mire költötték el az emberek pénzét. Ezért - tette hozzá - a jövő héten el fognak menni a Miniszterelnöki Hivatalhoz, és be fognak tekinteni ezekbe a szerződésekbe.

Végül leszögezte: Gyurcsány Ferenc a hibás azért, hogy egy olyan politikát honosított meg, amely hazugságokra költ el milliárdokat, hiszen jól látható, hogy semmi olyan eredmény nincs, amit kommunikálni kellene.

Betöltés...
Betöltés...