Az elnökjelölési folyamat nem zajlott zavartalanul a szocialistáknál. Most épp Szili mozgalma kavar izgalmat, de állítólag Botka László is feldúltan távozott egy jelölőbizottsági meghallgatásról. (...) Egyre többen vannak tehát - gyurcsányisták, Szili-hívek és a feltörekvő ifjú törökök -, akik már a jelenlegi vezetés bukását követő időszakra vetik vigyázó szemüket.
fórum
több
29 pontos akcióterv a gazdaság talpraállítására 29 pontos akcióterv a gazdaság talpraállítására
16 százalékos egykulcsos családi adózás, különadó a bankokra, jelentősen mérsékelt társasági adó, takarékoskodás az állami szférában.
önök írták
több
"Mint közgazdász is mondom, a leglényegesebb bajokat igyekeznek szerintem is jól orvosolni."
ajánlott oldalak
 
Bizottság elött a felelősség lista
Utoljára frissítve: 2010. július 27., 17:37
nyomtat küld

Lázár János azt szeretné, bíróság mondja ki, hogy jogszerű-e a szociális támogatással visszaélők adatainak közzététele. Hódmezővásárhely polgármestere, a Fidesz frakcióvezetője az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának keddi ülése után újságíróknak elmondta: az adatvédelmi biztos jogszerűtlennek tartja a "felelősségi lista" nyilvánosságra hozását, határozata azonban nem kötelező erejű, ezért a döntő szót a bíróságnak kell kimondania. A hódmezővásárhelyi önkormányzat júliusban listát közölt honlapján azok nevével, akik magukat rászorulónak vallva segélyt igényeltek, azt azonban nem vették át, vagy a felajánlott közcélú munkát visszautasították, s ezzel "ténylegesen rászorulókat szorítottak ki a támogatási rendszerből". Lázár János közölte: még nem kapták meg Jóri András határozatát, neki azonban "az tetszene a legjobban", ha az ombudsman érvényesítené az álláspontját. "Tessék odajönni és leszedni a listát" - mondta, hozzátéve, hogy mivel a törvény erre nem ad lehetőséget, meg kell várni a bíróság állásfoglalását, a határozattal szemben ugyanis jogorvoslattal élhet az önkormányzat. "Ebben az ügyben el fogunk menni a falig. Azt remélem, sok szó esik még arról, hogy kik azok, akik visszaélnek a társadalom felelősségvállalásával és segítségével" - jelentette ki Lázár János. A polgármester hozzáfűzte, a következő hónapokban azért fog küzdeni, hogy a több mint háromszáz nevet tartalmazó lista az önkormányzat honlapján maradhasson. A politikus előzőleg, a bizottság ülésén kijelentette: igazságosnak tartja az adatok közzétételét, noha a település jegyzője figyelmeztette, hogy a listázás adatvédelmi aggályokat vet fel. Lázár János elmondta: megoldási kísérletük "talán nem feltétlenül törvényes", de felhívja a figyelmet a szociális támogatási rendszerben tapasztalható visszaélésekre.

(MTI)
 
blogok
több
A hazaárulók kenyere keserű kenyér, amit néha kamera előtt kell elfogyasztani.
Kolozsvári az első mozi, amelyik jelentkezett, hogy le meri vetíteni a Biszku-filmet.
Gyenge, szánalmas és sértődött próbálkozás. Mi értelme ennek? Ettől várnak népszerűség növekedést?
események
több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
dosszié
médianaptár
több
Jelenleg nincs információ
 
 
Hírek Önkormányzat Zöld Európai Unió Sajtószemle Mit kell tudni? Mondatok Dosszié Hírlevelek Hírarchívum
Önkormányzati választások 2010 Interjúk Interjú Publicisztika Fórum Önök írták Blogok
Elnökség Elnöki stáb Frakció EP delegáció Választott testületek Tagozatok Dokumentumok Önkormányzati választások 2010
Közlemények Sajtótájékoztatók
Videók Fotók Hanganyagok Dokumentumok
News in English About Fidesz Contact
Belföld Külföld Gazdaság Határontúl
EU-Elnökség Magyarország többre képes