Az elnökjelölési folyamat nem zajlott zavartalanul a szocialistáknál. Most épp Szili mozgalma kavar izgalmat, de állítólag Botka László is feldúltan távozott egy jelölőbizottsági meghallgatásról. (...) Egyre többen vannak tehát - gyurcsányisták, Szili-hívek és a feltörekvő ifjú törökök -, akik már a jelenlegi vezetés bukását követő időszakra vetik vigyázó szemüket.
fórum
több
29 pontos akcióterv a gazdaság talpraállítására 29 pontos akcióterv a gazdaság talpraállítására
16 százalékos egykulcsos családi adózás, különadó a bankokra, jelentősen mérsékelt társasági adó, takarékoskodás az állami szférában.
önök írták
több
"Mint közgazdász is mondom, a leglényegesebb bajokat igyekeznek szerintem is jól orvosolni."
ajánlott oldalak
 
31 ülésnap, 57 jogszabály
Utoljára frissítve: 2010. július 22., 21:24
nyomtat küld

A parlament megalakulása, május 14-e óta 31 ülésnapot tartott az Országgyűlés, és 57 olyan
jogszabályt, törvénymódosítást fogadott el, amely a nemzeti együttműködés rendszerében azt
a célt szolgálja, hogy egy igazságosabb Magyarország születhessen - mondta Lázár János, a
Fidesz frakcióvezetője csütörtök esti sajtótájékoztatóján, az Országházban. Közölte: a tervek
szerint szeptemberben folytatja munkáját a Ház, és várhatóan kéthetes szünetet javasolnak
majd az új házvezetésnek az önkormányzati választások előtt. Az október 3-i helyhatósági
választás után azonnal szeretnék folytatni a munkát. Lázár János a Fidesz-frakció nevében
gratulált Kövér Lászlónak a házelnökké választásához. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a
számok azt mutatják, "valaki felmondta, felborította a május 14-én kötött egyezséget, amely a
Ház létrejöttével kapcsolatos". (Kövér László a csütörtöki titkos szavazáson 304 igen és 50
nem szavazatot kapott.) A frakcióvezető emlékeztetett, az elmúlt húsz év alatt a házelnököt
minden parlamenti frakció - ha megszületett a megállapodás - támogatta. A politikus gratulált
az alkotmánybíróvá választott Stumpf Istvánnak és Bihari Mihálynak is, akikkel kapcsolatban
úgy fogalmazott: "gyakorlati tapasztalat és magas színvonalú elméleti képzettség, valamint
más-más világnézet" jellemzi őket. A "lex Járait", vagyis az egyes biztosítók bankadó alóli
mentességét szolgáló javaslatot firtató újságírói kérdésre Lázár János kifejtette
meggyőződésük ugyan, hogy azok a biztosítótársaságok, amelyek rövid ideje végzik a
tevékenységüket, hátrányban vannak a versenyképesség terén, ám úgy gondolják, további
egyeztetésekre van szükség az együttműködés jegyében belföldön és külföldön egyaránt, hogy
a "lex Járai" kiállja a jog és az igazság próbáját. Továbbra is állást foglalnak tehát a "lex Járai"
mellett, de további egyeztetéseket fognak folytatni - összegezte. Az előterjesztő vagy a
kormány részéről beterjesztett korrekciókat pedig az magyarázza, hogy "mi nem gondoljuk
azt, hogy nálunk lenne a bölcsek köve, és teljesen hibátlan munkára volnánk képesek" -
mondta. Arra a kérdésre, hogy mi történt csütörtök délelőtt óta, amikor Szijjártó Péter, a
kormányfő szóvivője még azt nyilatkozta, a kormány nem lép vissza a "lex Járaitól", Lázár
János úgy válaszolt: "mi a nemzeti együttműködés rendszerében végezzük a parlamenti
munkánkat. A nemzeti ügyek kormánya a Magyar Köztársaság jelenlegi kormánya, és
mindenkivel konzultál, aki megfogja a kilincset, és mindenkit meghallgat". Semmi más nem
történik, mint hogy újabb tárgyalási kör vagy körök következnek - jegyezte meg. Rogán
Antal, az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke csütörtök késő délután azt
MTI-nek azt mondta, két terület lesz mentes csupán a bankadó megfizetése alól: a
takarékszövetkezetek és a - postát is beleértve - a pénzügyi szolgáltatók; a három évnél nem
régebben alakult biztosítók végül nem kapják meg ezt a lehetőséget.

 
blogok
több
A hazaárulók kenyere keserű kenyér, amit néha kamera előtt kell elfogyasztani.
Kolozsvári az első mozi, amelyik jelentkezett, hogy le meri vetíteni a Biszku-filmet.
Gyenge, szánalmas és sértődött próbálkozás. Mi értelme ennek? Ettől várnak népszerűség növekedést?
események
több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
dosszié
médianaptár
több
Jelenleg nincs információ
 
 
Hírek Önkormányzat Zöld Európai Unió Sajtószemle Mit kell tudni? Mondatok Dosszié Hírlevelek Hírarchívum
Önkormányzati választások 2010 Interjúk Interjú Publicisztika Fórum Önök írták Blogok
Elnökség Elnöki stáb Frakció EP delegáció Választott testületek Tagozatok Dokumentumok Önkormányzati választások 2010
Közlemények Sajtótájékoztatók
Videók Fotók Hanganyagok Dokumentumok
News in English About Fidesz Contact
Belföld Külföld Gazdaság Határontúl
EU-Elnökség Magyarország többre képes