Az elnökjelölési folyamat nem zajlott zavartalanul a szocialistáknál. Most épp Szili mozgalma kavar izgalmat, de állítólag Botka László is feldúltan távozott egy jelölőbizottsági meghallgatásról. (...) Egyre többen vannak tehát - gyurcsányisták, Szili-hívek és a feltörekvő ifjú törökök -, akik már a jelenlegi vezetés bukását követő időszakra vetik vigyázó szemüket.
fórum
több
29 pontos akcióterv a gazdaság talpraállítására 29 pontos akcióterv a gazdaság talpraállítására
16 százalékos egykulcsos családi adózás, különadó a bankokra, jelentősen mérsékelt társasági adó, takarékoskodás az állami szférában.
önök írták
több
"Mint közgazdász is mondom, a leglényegesebb bajokat igyekeznek szerintem is jól orvosolni."
ajánlott oldalak
 
 
Kövér László az Országgyűlés új elnöke
Utoljára frissítve: 2010. július 22., 20:54
nyomtat küld

Kövér Lászlót augusztus 6-i hatállyal választotta házelnökké a parlament. Az új házelnöknek
gratulált Sólyom László államfő, Paczolay Péter az Alkotmánybíróság elnöke, Baka András
a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Orbán Viktor kormányfő és a frakciók képviselői. A szocialista
frakció előre jelezte, hogy nemmel szavaz Kövér László házelnökké választására. Az
Országgyűlés elnökének megválasztásakor a titkos szavazásokon korábban is előfordult
néhány "nem" szavazat, de a szokásjog alapján az ellenzéki pártok is támogatták a házelnök-
jelölteket. Most először fordult elő, hogy egy képviselőcsoport testületileg elutasította az
Országgyűlés elnökének megválasztást. Az Országgyűlésnek azért kellett új házelnököt
választania, mert a jelenlegi elnököt, Schmitt Pált június 29-én köztársasági elnökké
választotta a parlament. A Fidesz elnöksége július 8-9-i alcsútdobozi ülésén tárgyalt a
házelnökválasztás kérdéséről. Másnap, július 10-én Kövér László újságírói kérdésre közölte:
vállalja a tisztséget. Orbán Viktor szóvivője, Szijjártó Péter végül július 16-án jelentette be
hivatalosan, hogy a pártelnök-miniszterelnök Kövér Lászlót javasolja házelnökjelöltnek a
Fidesz-KDNP-frakció számára. A képviselőcsoport hétfői ülésén egyhangúlag támogatta
a Fidesz választmányi elnökének házelnökké választását. Kövér László 1990 óta tagja az
Országgyűlésnek.

 
blogok
több
A hazaárulók kenyere keserű kenyér, amit néha kamera előtt kell elfogyasztani.
Kolozsvári az első mozi, amelyik jelentkezett, hogy le meri vetíteni a Biszku-filmet.
Gyenge, szánalmas és sértődött próbálkozás. Mi értelme ennek? Ettől várnak népszerűség növekedést?
események
több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
dosszié
médianaptár
több
Jelenleg nincs információ
 
 
Hírek Önkormányzat Zöld Európai Unió Sajtószemle Mit kell tudni? Mondatok Dosszié Hírlevelek Hírarchívum
Önkormányzati választások 2010 Interjúk Interjú Publicisztika Fórum Önök írták Blogok
Elnökség Elnöki stáb Frakció EP delegáció Választott testületek Tagozatok Dokumentumok Önkormányzati választások 2010
Közlemények Sajtótájékoztatók
Videók Fotók Hanganyagok Dokumentumok
News in English About Fidesz Contact
Belföld Külföld Gazdaság Határontúl
EU-Elnökség Magyarország többre képes