Az elnökjelölési folyamat nem zajlott zavartalanul a szocialistáknál. Most épp Szili mozgalma kavar izgalmat, de állítólag Botka László is feldúltan távozott egy jelölőbizottsági meghallgatásról.
(...)
Egyre többen vannak tehát - gyurcsányisták, Szili-hívek és a feltörekvő ifjú törökök -, akik már a jelenlegi vezetés bukását követő időszakra vetik vigyázó szemüket.
Az Egyesült Államok továbbra is segíti Haitit a helyreállításban és az újjáépítésben "nemzetközi tragédiát" jelentő földrengés után - közölte Barack Obama elnök szerdán Washingtonban, miután a Fehér Házban fogadta René Préval haiti elnököt.
Egy ilyen méretű katasztrófára egyetlen ország sem lett volna képes egyedül reagálni - mondta Obama, és hangsúlyozta, büszke arra, hogy az Egyesült Államok vezető szerepet játszott a segítségnyújtásban.
Azt mondta: ha az Egyesült Államokat érte volna a haitihoz hasonló természeti katasztrófa, akkor 8 millióan haltak volna meg, és 100 millió ember vált volna hajléktalanná.
Az ENSZ New York-i központjában rendezendő március 31-i nemzetközi adományozási konferencián már Haiti kezében "lehet és lesz az irányítás" - jelentette ki.
Kifejtette, hogy Haiti számára korántsem ért véget a krízis, az országnak nagy szüksége van sátrakra, élelmiszerre és gyógyszerre, különösen a tavaszi nagy esőzések küszöbén. Mint mondta, most egy újabb katasztrófa megelőzése a cél, és az Egyesült Államok folytatja a segítségnyújtást. Sajtóértesülés szerint a Fehér Ház újabb egymilliárd dollár támogatás jóváhagyását fogja kérni a kongresszustól.
Préval francia nyelven mondott köszönetet az Egyesült Államoknak az anyagi és erkölcsi támogatásért. Elmondta, kormánya elsődleges céljai közé tartozik a hajléktalanná váltak lehető legjobb elhelyezése. Kitért arra, hogy az egészségügyi ellátást, az oktatást és a munkaerő-kínálatot az egész országban javítani kell, hogy meg lehessen előzni a nagy városokba irányuló népességáramlást, amely felelős a főváros, Port-au-Prince nagy kiterjedésű, gyenge építésű szegénynegyedeinek kialakulásáért.
A január 12-én bekövetkezett pusztító erejű földrengésben 230 ezren haltak meg, és 14 milliárd dollárnyi kár keletkezett.
A Fox News hírcsatorna szerint a Haitira irányított amerikai csapatok létszáma napokon belül mintegy 8 ezer főre fog csökkenni, számuk február 1-jén elérte a 20 ezret. Hillary Clinton külügyminiszter korábbi közlése szerint az Egyesült Államok eddig mintegy 700 millió dollárral segítette a haiti újjáépítést.