Az elnökjelölési folyamat nem zajlott zavartalanul a szocialistáknál. Most épp Szili mozgalma kavar izgalmat, de állítólag Botka László is feldúltan távozott egy jelölőbizottsági meghallgatásról. (...) Egyre többen vannak tehát - gyurcsányisták, Szili-hívek és a feltörekvő ifjú törökök -, akik már a jelenlegi vezetés bukását követő időszakra vetik vigyázó szemüket.
fórum
több
A magyar ember lesz a középpontban A magyar ember lesz a középpontban
Schmitt Pál olyan köztársasági elnök akar lenni, aki ha megjelenik egy eseményen, annak rangját emeli, aki az "emberek embere".
önök írták
több
"Mint közgazdász is mondom, a leglényegesebb bajokat igyekeznek szerintem is jól orvosolni."
ajánlott oldalak
 
6,3 százalékkal csökkent a GDP tavaly
A bruttó hazai termék (GDP) 2009-ben 6,3 százalékkal volt alacsonyabb az előző évinél. A tavalyi utolsó negyedévben 4 százalékkal, a naptárhatás kiszűrésével 4,1 százalékkal csökkent a GDP az előző év azonos időszakához képest - közölte a részletes adatokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán az MTI-vel.
Utoljára frissítve: 2010. március 10., 10:02
nyomtat küld

A gazdaság teljesítménye - összehasonlító árakon számolt adatokból ítélve - a 2004-es szintre esett vissza tavaly, bruttó hazai termék 2004 negyedik negyedében volt utoljára kisebb, mint a múlt év végén, az éves GDP sem volt 2004 óta kisebb.

A szezonálisan kiigazított adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző negyedévhez képest 0,4 százalékkal mérséklődött tavaly az utolsó három hónapban.

(MTI)
 
blogok
több
A hazaárulók kenyere keserű kenyér, amit néha kamera előtt kell elfogyasztani.
Kolozsvári az első mozi, amelyik jelentkezett, hogy le meri vetíteni a Biszku-filmet.
Gyenge, szánalmas és sértődött próbálkozás. Mi értelme ennek? Ettől várnak népszerűség növekedést?
események
több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
dosszié
médianaptár
több
Jelenleg nincs információ
 
 
Hírek Önkormányzat Zöld Európai Unió Sajtószemle Mit kell tudni? Mondatok Dosszié Hírlevelek Hírarchívum
Interjú Publicisztika Fórum Önök írták Blogok
Elnökség Elnöki stáb Frakció EP delegáció Választott testületek Tagozatok Dokumentumok
Közlemények Sajtótájékoztatók
Videók Fotók Hanganyagok Dokumentumok
News in English About Fidesz Contact
Belföld Külföld Gazdaság Határontúl
EU-Elnökség Magyarország többre képes