Az elnökjelölési folyamat nem zajlott zavartalanul a szocialistáknál. Most épp Szili mozgalma kavar izgalmat, de állítólag Botka László is feldúltan távozott egy jelölőbizottsági meghallgatásról. (...) Egyre többen vannak tehát - gyurcsányisták, Szili-hívek és a feltörekvő ifjú törökök -, akik már a jelenlegi vezetés bukását követő időszakra vetik vigyázó szemüket.
fórum
több
A magyar ember lesz a középpontban A magyar ember lesz a középpontban
Schmitt Pál olyan köztársasági elnök akar lenni, aki ha megjelenik egy eseményen, annak rangját emeli, aki az "emberek embere".
önök írták
több
"Mint közgazdász is mondom, a leglényegesebb bajokat igyekeznek szerintem is jól orvosolni."
ajánlott oldalak
 
Az amerikai külügyi szóvivő bocsánatot kért
Az amerikai külügyi szóvivő kedden bocsánatot kért, amiért korábban Moammer Kadhafit sértő szavakat használt annak kapcsán, hogy a líbiai elnök dzsihádra buzdított Svájc ellen.
Utoljára frissítve: 2010. március 9., 23:32
nyomtat küld

P.J. Crowley azt mondta riportereknek, hogy bocsánatot kér, szavait nem az elnök személye elleni sértésnek szánta. Hozzátette, nem a külügyminisztérium álláspontját közvetítette.

Líbia egy hete figyelmeztetett: a kétoldalú diplomáciai kapcsolatok láthatják kárát annak, ha Washington nem kér hivatalosan bocsánatot a Kadhafit ért gúnyos megjegyzés miatt. Nem részletezett ellenlépést helyezett kilátásba arra az esetre, ha a bocsánatkérés elmaradt volna.

Tripoli rossz néven vette, hogy a szóvivő egy február 26-i sajtótájékoztatóján "nem vette komolyan" a líbiai elnök Svájc elleni dzsihádra, szent háborúra való felszólítását. Kadhafi azután szólított fel erre, hogy Svájcban betiltották új minaretek építését.

Crowley párhuzamot vont Kadhafinak a fenyegetést tartalmazó beszéde és az ENSZ Közgyűlésében tavaly szeptemberben elhangzott másfél órás felszólalása között. "Az egyik legemlékezetesebb ENSZ ülés volt - csak úgy ömlöttek a szavak, repdestek a papírok - nem feltétlenül dús értelemmel..." - gúnyolódott a szóvivő.

A szóvivő elmondta: Hillary Clinton külügyminiszter arra utasította Jeffrey Feltman közel-keleti ügyekben illetékes államtitkárt, hogy a jövő héten utazzon Líbiába a kétoldalú kapcsolatokról történő egyeztetésekre.

Az Egyesült Államok és Líbia az utóbbi években rendezték kapcsolataikat, és az arab ország kikerült az elszigeteltségből. A kereskedelmi kapcsolatok élénk fejlődésnek indultak, több amerikai energiaóriás, közöttük az Exxon Mobil vagy az Occidental jelentős összegeket fektetett be Líbia olajiparába.

(MTI)
 
blogok
több
A hazaárulók kenyere keserű kenyér, amit néha kamera előtt kell elfogyasztani.
Kolozsvári az első mozi, amelyik jelentkezett, hogy le meri vetíteni a Biszku-filmet.
Gyenge, szánalmas és sértődött próbálkozás. Mi értelme ennek? Ettől várnak népszerűség növekedést?
események
több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
dosszié
médianaptár
több
Jelenleg nincs információ
 
 
Hírek Önkormányzat Zöld Európai Unió Sajtószemle Mit kell tudni? Mondatok Dosszié Hírlevelek Hírarchívum
Interjú Publicisztika Fórum Önök írták Blogok
Elnökség Elnöki stáb Frakció EP delegáció Választott testületek Tagozatok Dokumentumok
Közlemények Sajtótájékoztatók
Videók Fotók Hanganyagok Dokumentumok
News in English About Fidesz Contact
Belföld Külföld Gazdaság Határontúl
EU-Elnökség Magyarország többre képes