Az elnökjelölési folyamat nem zajlott zavartalanul a szocialistáknál. Most épp Szili mozgalma kavar izgalmat, de állítólag Botka László is feldúltan távozott egy jelölőbizottsági meghallgatásról. (...) Egyre többen vannak tehát - gyurcsányisták, Szili-hívek és a feltörekvő ifjú törökök -, akik már a jelenlegi vezetés bukását követő időszakra vetik vigyázó szemüket.
fórum
több
A magyar ember lesz a középpontban A magyar ember lesz a középpontban
Schmitt Pál olyan köztársasági elnök akar lenni, aki ha megjelenik egy eseményen, annak rangját emeli, aki az "emberek embere".
önök írták
több
"Mint közgazdász is mondom, a leglényegesebb bajokat igyekeznek szerintem is jól orvosolni."
ajánlott oldalak
 
Az ülésen csak pr-tevékenységet folytatott a szaktárca
Csampa Zsolt szerint az Országgyűlés honvédelmi bizottságának keddi ülésén csak pr-tevékenységet folytatott a szaktárca.
Utoljára frissítve: 2010. március 9., 15:11
nyomtat küld

Az ülést követően nyilatkozott a fideszes Csampa Zsolt, aki szerint a miniszter pr-tevékenységet folytatott a bizottság ülésén.

Mint mondta, ugyan kiadott egy az elmúlt négy évről szóló könyvet a szaktárca, de abban az elmúlt négy hét, "a korrupciós ügyekről szóló" betétrészt is bele lehetne tenni.

Csampa Zsolt szerint a bizottsági ülés "nem igazából tárta föl", hogy valójában hogyan működik, hogyan kellene működnie a vezetési-irányítási rendszernek a Honvédelmi Minisztériumban.

"Továbbra is fenntartjuk azt, hogy káosz és gyakorlatilag zűrzavar uralkodik, mind kormányzati szinten, mind pedig (...) a Honvédelmi Minisztériumban és a honvédelmi miniszter úr vezetése, irányítása alatt (...) lévő főosztályoknál" - fogalmazott.

(MTI, fidesz.hu)
 
blogok
több
A hazaárulók kenyere keserű kenyér, amit néha kamera előtt kell elfogyasztani.
Kolozsvári az első mozi, amelyik jelentkezett, hogy le meri vetíteni a Biszku-filmet.
Gyenge, szánalmas és sértődött próbálkozás. Mi értelme ennek? Ettől várnak népszerűség növekedést?
események
több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
dosszié
médianaptár
több
Jelenleg nincs információ
 
 
Hírek Önkormányzat Zöld Európai Unió Sajtószemle Mit kell tudni? Mondatok Dosszié Hírlevelek Hírarchívum
Interjú Publicisztika Fórum Önök írták Blogok
Elnökség Elnöki stáb Frakció EP delegáció Választott testületek Tagozatok Dokumentumok
Közlemények Sajtótájékoztatók
Videók Fotók Hanganyagok Dokumentumok
News in English About Fidesz Contact
Belföld Külföld Gazdaság Határontúl
EU-Elnökség Magyarország többre képes