Az elnökjelölési folyamat nem zajlott zavartalanul a szocialistáknál. Most épp Szili mozgalma kavar izgalmat, de állítólag Botka László is feldúltan távozott egy jelölőbizottsági meghallgatásról. (...) Egyre többen vannak tehát - gyurcsányisták, Szili-hívek és a feltörekvő ifjú törökök -, akik már a jelenlegi vezetés bukását követő időszakra vetik vigyázó szemüket.
fórum
több
A magyar ember lesz a középpontban A magyar ember lesz a középpontban
Schmitt Pál olyan köztársasági elnök akar lenni, aki ha megjelenik egy eseményen, annak rangját emeli, aki az "emberek embere".
önök írták
több
"Mint közgazdász is mondom, a leglényegesebb bajokat igyekeznek szerintem is jól orvosolni."
ajánlott oldalak
 
fotó: Pelsőczy Csaba
Eurós spekuláció a póluskórház-pályázatokkal
Az MSZP-kormány jóvoltából a póluskórház-fejlesztéseknek is annyi, mivel kudarcba fulladtak a pályázatok - mondta keddi sajtótájékoztatóján Gelencsér Attila, a Somogy Megyei Közgyűlés fideszes elnöke.
Utoljára frissítve: 2010. március 9., 12:36
nyomtat küld

A Fidesz szerint döbbenetes kudarc lett a 2007 decemberében kiírt póluskórház-pályázat, mivel a kormány spekulált az euróárfolyammal, bűvészkedett a betűkkel, és az áfát is megemelte - fogalmazott Gelencsér Attila.

Eurós spekuláció a póluskórház-pályázatokkal (Gelencsér Attila)

Gelencsér úgy véli, hogy a pályázat időszakában kormányzati szinten folyt az euróspekuláció, mivel a kabinet megkapta a brüsszeli pénzt, ám azt nem adta oda. Hozzátette: a Gyurcsány-korszakban az európai források spekulációs pénzgyárként működtek. A fideszes politikus utalt arra, hogy mindez nem csak Somogyot érinti, és a somogyi kórházat, hanem a többieket is, akik a póluskórház pályázatokon indultak.

A történet első és fontos eleme, hogy a pályázati dokumentáció 2007 decemberében, amikor a póluskórház pályázatokat kiírták, már a kiírás pontatlan volt, és nem található meg rajta, hogy nettó-e vagy bruttó a beruházás. A Phare-pályázatok időszakából a tapasztalatokat áthozva joggal gondolhatnák egyébként a pályázók ekkortájt, hogy nettó finanszírozású beruházásokról van szó. Tudniillik a Phare-pályázatok így működtek - fejtette ki a fideszes politikus, hozzátéve, hogy 2009-ben még az áfát is megemelték öt százalékkal.

Gelencsér az árfolyammal kapcsolatban rámutatott arra, hogy a 2007 decembere óta eltelt időszakban a legalacsonyabb, illetve a legmagasabb euróárfolyam 229, illetve 316 forint volt, ami egy akkora projekt esetén, mint a póluskórház-fejlesztés, 16 millió eurós különbséget jelent. Hozzátette: a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség pedig nem járult hozzá, hogy a beruházás megemelkedett költségeit átvállalja a kórházfenntartó.

Gelencsér Attila hangsúlyozta, mindez nem egy somogyi specialitás, mert az összes póluskórház-fejlesztésre igaz, mindegyik kudarcos; várhatóan nem tudnak eredményes kivitelezői szerződést kötni, és eredményes közbeszerzést hirdetni.

A fideszes közgyűlési elnök felszólította az MSZP-s országgyűlési képviselőjelölteket, hogy szórólapjaikról azonnal töröljék a kórházfejlesztéseket, és kérjenek bocsánatot a betegektől, az egészségügyi dolgozóktól.

Mindannyian várjuk ki a változást, várjuk ki a választásokat, és az új kormány majd elintézni és végrehajtja mindazt, amire a Gyurcsány-korszak képtelen volt - zárta sajtótájékoztatóját Gelencsér Attila.

(fidesz.hu)
 
blogok
több
A hazaárulók kenyere keserű kenyér, amit néha kamera előtt kell elfogyasztani.
Kolozsvári az első mozi, amelyik jelentkezett, hogy le meri vetíteni a Biszku-filmet.
Gyenge, szánalmas és sértődött próbálkozás. Mi értelme ennek? Ettől várnak népszerűség növekedést?
események
több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
dosszié
médianaptár
több
Jelenleg nincs információ
 
 
Hírek Önkormányzat Zöld Európai Unió Sajtószemle Mit kell tudni? Mondatok Dosszié Hírlevelek Hírarchívum
Interjú Publicisztika Fórum Önök írták Blogok
Elnökség Elnöki stáb Frakció EP delegáció Választott testületek Tagozatok Dokumentumok
Közlemények Sajtótájékoztatók
Videók Fotók Hanganyagok Dokumentumok
News in English About Fidesz Contact
Belföld Külföld Gazdaság Határontúl
EU-Elnökség Magyarország többre képes