Az elnökjelölési folyamat nem zajlott zavartalanul a szocialistáknál. Most épp Szili mozgalma kavar izgalmat, de állítólag Botka László is feldúltan távozott egy jelölőbizottsági meghallgatásról.
(...)
Egyre többen vannak tehát - gyurcsányisták, Szili-hívek és a feltörekvő ifjú törökök -, akik már a jelenlegi vezetés bukását követő időszakra vetik vigyázó szemüket.
A 2008. évi elsöprő sikerű szociális népszavazás kampányzárója óta először tartott nagygyűlést Csepelen Tarlós István. A nemzetközi nőnap alkalmából köszöntötte a jelenlévő hölgyeket, "akik nélkül sehol nem tartanánk, akik nélkül semmit nem érne az életünk", majd az aktuális politikai helyzetet elemezve egy rövid megjegyzés erejéig kitért az MDF-SZDSZ együttműködésre. Úgy fogalmazott: nem tudja, hogy akik az ajánlószelvényüket az MDF részére adják, tulajdonképpen kinek adják azt oda. "Olyanok ők, mint Caligula arca: össze nem illeszthető darabokból összevarrva. Mi lesz ennek a konglomerátumnak az ideológiája?" - tette fel a kérdést.
A Fidesz főpolgármester-jelöltje hosszabban értekezett a budapesti közbiztonságról, amely véleménye szerint csak annyiban tér el a vidékitől, hogy míg falun a "túlfejlett személyiségi jogokkal rendelkező emberek" veszik el a helyiek kedvét a gazdálkodástól, addig a főváros egyes városrészeiben nem lehet sétálgatni annak veszélye nélkül, hogy felszólítanak bizonyos holmik átadására. Ezzel kapcsolatban Tarlós hangsúlyozta: a rend ellenpontja a rendetlenség, amit ő nem sokszínűségnek vagy liberalizmusnak nevez, hanem anarchiának és káosznak.
A nagygyűlésen kortesbeszédet mondott a csepeli 31. választókerület fideszes jelöltje, Németh Szilárd, aki - a "csepeli Fidesz hazugságaival" kampányoló Avarkeszi Dezső szocialista politikusnak címezve szavait - a kerületet 1994 óta vezető MSZP soha nem teljesített ígéreteit sorolta, így a királyerdei rész csatornázását vagy a gerincút megépülését. Ezek mellett Németh beszámolt a szocialistákhoz köthető egyéb csepeli visszásságokról: a 2300 tonna mérgező galvániszap elhelyezéséről a Duna mellé, melyet letagadtak, továbbá a Csepeli Munkásotthon és a Csepel SC teljes vagyonvesztéséről, a helyi rendelőintézetek és a kórház megszűnéséről.
Mindezek tükrében a fideszes képviselőjelölt egy egyszerűen megfogalmazott, három pontból álló új politikát hirdetett: "Ne hazudjatok az embereknek, ne áltassátok őket, és ne lopjátok el a közvagyont!".
Németh Szilárd hangot adott annak a vágyának, hogy végre ne csak ellenzéki szerepben tudjon bizonyítani, és a Fidesz jelenlegi elsőszámú programjának nevezte az erkölcsi, politikai és jogi elszámoltatást.