Az elnökjelölési folyamat nem zajlott zavartalanul a szocialistáknál. Most épp Szili mozgalma kavar izgalmat, de állítólag Botka László is feldúltan távozott egy jelölőbizottsági meghallgatásról. (...) Egyre többen vannak tehát - gyurcsányisták, Szili-hívek és a feltörekvő ifjú törökök -, akik már a jelenlegi vezetés bukását követő időszakra vetik vigyázó szemüket.
fórum
több
A magyar ember lesz a középpontban A magyar ember lesz a középpontban
Schmitt Pál olyan köztársasági elnök akar lenni, aki ha megjelenik egy eseményen, annak rangját emeli, aki az "emberek embere".
önök írták
több
"Mint közgazdász is mondom, a leglényegesebb bajokat igyekeznek szerintem is jól orvosolni."
ajánlott oldalak
 
Segítséget ígért Sarkozy a görög kormányfőnek
Segítséget ígért a nehéz pénzügyi helyzetbe került Görögországnak, de konkrétumokról nem beszélt Nicolas Sarkozy francia államfő vasárnap.
Utoljára frissítve: 2010. március 7., 23:22
nyomtat küld

A Jeórjiosz Papandreu görög miniszterelnökkel tartott párizsi megbeszélés után Sarkozy kettejük közös sajtóértekezletén kijelentette, hogy "szükség esetén" az eurozóna országai tudni fogják, mi a kötelességük Görögországgal szemben.

Sarkozy, aki a Papandreuval tartott találkozó előtt 45 percen keresztült beszélt Angela Merkel német kancellárral, a részletek kifejtése nélkül elmondta, hogy az eurozóna országai konkrét támogató intézkedéseken dolgoznak.

A görög kormányfő kijelentette: az utóbbi napok tárgyalásai meggyőzték arról, hogy Európában megvan a politikai akarat a görög helyzet megoldására. Athén egyelőre nem szándékozik a Nemzetközi Valutaalaphoz fordulni.

A görög parlament pénteken jóváhagyta a kormány által beterjesztett újabb, 4,8 milliárd eurós megszorító csomagtervet, amely egyebek között áfa-emeléssel, luxusadókkal és a közalkalmazotti juttatások lefaragásával igyekszik hozzájárulni az államháztartási hiány idei, 4 százalékpontos csökkentéséhez. Athén a tőkepiaci spekulánsokat teszi felelőssé pénzügyi nehézségeiért; a spekulánsok Görögország esetleges államháztartási csődjére számítanak, ami felhajtja a görög adósságszolgálat finanszírozásának árát.

Papandreu a sajtóértekezleten közölte, hogy országa Franciaországgal és Németországgal, valamint Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnökkel és pénzügyminiszterrel, az euróövezeti országok pénzügyminiszteri tanácsának elnökével együtt napokon belül új kezdeményezéssel áll elő az adósságtörlesztéssel kapcsolatos biztosítási ügyleteket (credit default swaps, CDS) illetően. A görög kormányfő ehhez Washington támogatását is kérni fogja Barack Obama amerikai elnökkel a jövő héten tartandó találkozóján.

(MTI)
 
blogok
több
A hazaárulók kenyere keserű kenyér, amit néha kamera előtt kell elfogyasztani.
Kolozsvári az első mozi, amelyik jelentkezett, hogy le meri vetíteni a Biszku-filmet.
Gyenge, szánalmas és sértődött próbálkozás. Mi értelme ennek? Ettől várnak népszerűség növekedést?
események
több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
dosszié
médianaptár
több
Jelenleg nincs információ
 
 
Hírek Önkormányzat Zöld Európai Unió Sajtószemle Mit kell tudni? Mondatok Dosszié Hírlevelek Hírarchívum
Interjú Publicisztika Fórum Önök írták Blogok
Elnökség Elnöki stáb Frakció EP delegáció Választott testületek Tagozatok Dokumentumok
Közlemények Sajtótájékoztatók
Videók Fotók Hanganyagok Dokumentumok
News in English About Fidesz Contact
Belföld Külföld Gazdaság Határontúl
EU-Elnökség Magyarország többre képes