Az elnökjelölési folyamat nem zajlott zavartalanul a szocialistáknál. Most épp Szili mozgalma kavar izgalmat, de állítólag Botka László is feldúltan távozott egy jelölőbizottsági meghallgatásról. (...) Egyre többen vannak tehát - gyurcsányisták, Szili-hívek és a feltörekvő ifjú törökök -, akik már a jelenlegi vezetés bukását követő időszakra vetik vigyázó szemüket.
fórum
több
A magyar ember lesz a középpontban A magyar ember lesz a középpontban
Schmitt Pál olyan köztársasági elnök akar lenni, aki ha megjelenik egy eseményen, annak rangját emeli, aki az "emberek embere".
önök írták
több
"Mint közgazdász is mondom, a leglényegesebb bajokat igyekeznek szerintem is jól orvosolni."
ajánlott oldalak
 
KDNP: törvénysértő játszótér-felújítás Terézvárosban
Wertán Zsolt Zoltán kereszténydemokrata képviselő szerint törvénysértő módon, a közbeszerzési eljárást megkerülve újította fel a terézvárosi önkormányzat szocialista vezetése a kerületben a Hunyadi téri játszóteret.
Utoljára frissítve: 2010. február 18., 14:20
nyomtat küld

A politikus csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján kifejtette: a közbeszerzési eljárást megkerülve, a mintegy 27-28 millió forintos összértékű beruházást "vélhetőleg valamelyik havernak" adták oda. Az MTI kérdésére elmondta, hogy az árubeszerzésnél 8 millió forint az értékhatár és a szocialista vezetés 11 milliót költött, az építési beruházásnál az értékhatár 15 millió forint lett volna, de a kerület 16 millió forintot fordított erre a célra.

Kitért arra is, hogy 2009 októberében a közbeszerzési döntőbizottsághoz fordult a beruházás vizsgálatát kérve. Mint mondta, a bizottság februárban az eljárás megindításáról döntött, a képviselőtestületi ülésen azonban nem kapott érdemi választ arra, miért lépte túl a kerületi vezetés a közbeszerzési értékhatárt.

A fővárosi politikus azt mondta: a terézvárosi szocialisták egy törvény nélküli társadalomban éreznék jól magukat. "Terézváros gyanúsított szocialista vezetése akkor működne jól, ha nem volnának Magyarországon törvények, mert a törvényeket be kell tartani" - fogalmazott Wertán Zsolt Zoltán.
Utalva arra folyamatban lévő ügyészségi, rendőrségi vizsgálatokra, azt mondta, a szocialisták lépten-nyomon összeütközésbe kerülnek a törvénnyel.

Megjegyezte: a játszótér funkcionálisan sem felel meg a követelményeknek, mert nem mérték fel, hogy a környéken lakók gyerekei életkora, a gyermekszám alapján milyen játszótérre lenne szükség. A játszótéren szerinte így nincs olyan eszköz, ami a 2-5 éveseknek biztonságos játékot biztosítana, a bejárati kapukról elfelejtették a biztonsági zárat és a kapuk minősége sem biztos, hogy megfelel az átlag feletti igénybe vételnek.

(MTI)
 
blogok
több
A hazaárulók kenyere keserű kenyér, amit néha kamera előtt kell elfogyasztani.
Kolozsvári az első mozi, amelyik jelentkezett, hogy le meri vetíteni a Biszku-filmet.
Gyenge, szánalmas és sértődött próbálkozás. Mi értelme ennek? Ettől várnak népszerűség növekedést?
események
több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
dosszié
médianaptár
több
Jelenleg nincs információ
 
 
Hírek Önkormányzat Zöld Európai Unió Sajtószemle Mit kell tudni? Mondatok Dosszié Hírlevelek Hírarchívum
Interjú Publicisztika Fórum Önök írták Blogok
Elnökség Elnöki stáb Frakció EP delegáció Választott testületek Tagozatok Dokumentumok
Közlemények Sajtótájékoztatók
Videók Fotók Hanganyagok Dokumentumok
News in English About Fidesz Contact
Belföld Külföld Gazdaság Határontúl
EU-Elnökség Magyarország többre képes