Az elnökjelölési folyamat nem zajlott zavartalanul a szocialistáknál. Most épp Szili mozgalma kavar izgalmat, de állítólag Botka László is feldúltan távozott egy jelölőbizottsági meghallgatásról. (...) Egyre többen vannak tehát - gyurcsányisták, Szili-hívek és a feltörekvő ifjú törökök -, akik már a jelenlegi vezetés bukását követő időszakra vetik vigyázó szemüket.
fórum
több
A magyar ember lesz a középpontban A magyar ember lesz a középpontban
Schmitt Pál olyan köztársasági elnök akar lenni, aki ha megjelenik egy eseményen, annak rangját emeli, aki az "emberek embere".
önök írták
több
"Mint közgazdász is mondom, a leglényegesebb bajokat igyekeznek szerintem is jól orvosolni."
ajánlott oldalak
 
Csak becsléseink vannak
Orbán Viktor szerint ma az emberek változást akarnak, és többségük inkább az ellenzéktől várja azt - a Fidesz-KDNP miniszterelnök-jelöltje erről a HírTV Rájátszás című műsorában beszélt.
Utoljára frissítve: 2010. február 9., 09:11
nyomtat küld

A polgári kormány miniszterelnöke szerint a választópolgárok olyan kormányt akarnak, amely nemcsak programot alkot, hanem végre is hajtja azt. Véleménye szerint főleg a politika irányáról kell, hogy szóljon a vita, az az igazán fontos kérdés. A Fidesz elnöke szerint pártjának már 2007 óta van programja, ugyanis az akkor megalkotott Erős Magyarország komplett választási program volt, amelynek lényegében minden állítása megállja ma is a helyét. Újságírói kérdésre megerősítette: a családbarát adórendszer híve.

"Rendes országban születni és meghalni ingyen lehet", Magyarország viszont ma nem ilyen ország - jelentette ki Orbán, aki kiemelt feladatként nevezte meg az egészségügy rendbetételét.

Orbán Viktor beszélt arról is, hogy noha a Központi Statisztikai Hivatal 10-11 százalékos munkanélküliségről számolt be, ez a szám csak a regisztrált álláskeresőket mutatja. A Fidesz elnöke úgy véli, legalább további 5-6 százaléknyi állástalannal kell számolni Magyarországon, ezért érzi szükségét annak, hogy egymillió munkahelyet teremtsen a következő kormány.

Orbán Viktor a HírTV Rájátszás című műsorában

Orbán: Csak becsléseink vannak

Az önmagát válságkezelőnek tituláló Bajnai-kormány költségvetéséről pedig Orbán úgy szólt: mivel nem járt szerkezeti átalakítással, ezért rengeteg kimaradás a 2011-es büdzsében is jelentkezni fog. "Nincs ember, aki meg tudná mondani, hogy milyen számokat vesz át a következő kormány. Pontos számokat csak az átadás-átvétel után mondhatunk. Becsléseink vannak."

Arra a felvetésre, bízhatunk-e abban, hogy a kormány megmutatja előre ezeket a számokat, Orbán így felelt: "Ez nem peepshow. A költségvetésben kell megmutatni ezeket az adatokat, a parlamentben kellett volna vitézkedni." Megjegyezte azt is, hogy 1998-ban is voltak gondjai a polgári kormánynak az örökölt költségvetéssel, de most sokkal átláthatatlanabb a helyzet.

A Fidesz elnöke beszélt arról is, hogy kormányra kerülésük esetén létrehoznának egy úgynevezett zöldbankot, amelynek segítségével úgy oldanák meg a panellakások korszerűsítését és energiatakarékosságát, hogy az egy fillérjébe sem kerülne az ott lakóknak. Orbán elmondta, hogy a konstrukció kidolgozásában Matolcsy György, az előző polgári kormány gazdasági minisztere is részt vesz. További célkitűzéseik közül megjegyezte: céljaik között szerepel, hogy az egészségügyben tapasztalható várakozási időt a felére csökkentenék. "Ez lenne az első, bár elég nagy lépés" - közölte Orbán. Megjegyezte még: a Fidesz 3000 rendőrt állítana vissza az utcákra, hogy "biztosítva legyen mindenki számára a nyugodt polgári élet".

A gazdasági élet szereplőivel is találkozik a Fidesz elnöke

Közeli tervei között megemlítette a legnagyobb ellenzéki párt vezetője, hogy a gazdasági élet szereplőivel fognak konzultálni arról, hogy hogyan tudnák biztosítani a makrogazdasági növekedést, párhuzamosan a kis- és középvállalkozások felkarolásával.

Orbán utalt arra is, hogy Bokros Lajos elképzeléseivel ellentétben el tud képzelni olyan kormányt, amely erős és okos is, mivel a pártelnök fogalmazása szerint "az erő nem zárja ki az észt." A polgári párt vezetője úgy látja, nem szabad, hogy a következő kormány is olyan tiszteletlenül bánjon az emberekkel, mint a mostani. "Csak ilyen kabinetek alatt fordulhat elő, hogy szétlopják a városokat és hogy meghamisítják a büdzsé adatait" - fogalmazott. A sorozatos letartóztatásokkal járó BKV-ügyről pedig azt nyilatkozta: Nyugatos gondolkodású elme számára felfoghatatlan, amit ez a balkáni bagázs művel."

(MNO)
 
blogok
több
A hazaárulók kenyere keserű kenyér, amit néha kamera előtt kell elfogyasztani.
Kolozsvári az első mozi, amelyik jelentkezett, hogy le meri vetíteni a Biszku-filmet.
Gyenge, szánalmas és sértődött próbálkozás. Mi értelme ennek? Ettől várnak népszerűség növekedést?
események
több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
dosszié
médianaptár
több
Jelenleg nincs információ
 
 
Hírek Önkormányzat Zöld Európai Unió Sajtószemle Mit kell tudni? Mondatok Dosszié Hírlevelek Hírarchívum
Interjú Publicisztika Fórum Önök írták Blogok
Elnökség Elnöki stáb Frakció EP delegáció Választott testületek Tagozatok Dokumentumok
Közlemények Sajtótájékoztatók
Videók Fotók Hanganyagok Dokumentumok
News in English About Fidesz Contact
Belföld Külföld Gazdaság Határontúl
EU-Elnökség Magyarország többre képes