Az elnökjelölési folyamat nem zajlott zavartalanul a szocialistáknál. Most épp Szili mozgalma kavar izgalmat, de állítólag Botka László is feldúltan távozott egy jelölőbizottsági meghallgatásról.
(...)
Egyre többen vannak tehát - gyurcsányisták, Szili-hívek és a feltörekvő ifjú törökök -, akik már a jelenlegi vezetés bukását követő időszakra vetik vigyázó szemüket.
Aláírásgyűjtésbe kezd a jövő héttől a Fidesz nyugdíjas tagozata, mivel egy kormánydokumentum alapján attól tartanak, hogy az MSZP-kormány 70 évre akarja emelni a nyugdíjkorhatárt - mondta szombati sajtótájékoztatóján Iván László, a Fidesz nyugdíjas tagozatának elnöke.
A fideszes országgyűlési képviselő szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján elmondta: az akció keretében egyebek közt azt kérdezik az állampolgároktól, hogy egyetértenek-e azzal, hogy ne emelkedjen 70 évre a nyugdíjkorhatár, hogy ne csökkenjen 15-20 százalékkal az újonnan nyugdíjba vonulók nyugdíja, valamint hogy ne lehessen privatizálni a nyugdíjpénztárakat.
Aláírásgyűjtés a nyugdíjasok védelmében (Iván László)
Az aláírásgyűjtés célja, hogy az emberek érezzék, beleszólhatnak a jövőjüket befolyásoló dolgokba - fogalmazott Iván László. Hangsúlyozta: a Fidesz nem kívánja 70 éves korra kitolni a nyugdíjkorhatárt, és nem vezeti be a svéd modellt sem.
Iván László kiemelte a Nyugdíj és Időskor Kerekasztal jelentését, amely megfogalmazta, hogy a szocialisták 2013-tól privatizálni akarják a nyugdíjvagyont is.
A fideszes képviselő újságírói kérdésre válaszolva közölte: a Fidesz a kerekasztal jelentésében megfogalmazottakra nem reagált úgy, hogy azokat elfogadja.
Arra a kérdésre, hogy a Fidesz nyugdíjpolitikájában szerepel-e az egyéni számlás rendszer, azt válaszolta: akkor tudnak erre választ adni, mikor már látták, hogyan áll az ország gazdasága. Kifejtette továbbá azt is, hogy a nyolcévnyi MSZP-kormányzás eredményeként 600 milliárd forintos hiány van a társadalombiztosítási nyugdíjkasszában.