Az elnökjelölési folyamat nem zajlott zavartalanul a szocialistáknál. Most épp Szili mozgalma kavar izgalmat, de állítólag Botka László is feldúltan távozott egy jelölőbizottsági meghallgatásról.
(...)
Egyre többen vannak tehát - gyurcsányisták, Szili-hívek és a feltörekvő ifjú törökök -, akik már a jelenlegi vezetés bukását követő időszakra vetik vigyázó szemüket.
Száz közéleti személyiség, művész, egyházi vezető, sportoló, politikus látta el aláírásával az Összefogás a Duna Televízióért című dokumentumot, amelyben azt kérik a tulajdonos Országgyűléstől és a kormánytól, hogy a Duna Televízió ne legyen folyamatosan kiszolgáltatva a politikai széljárásnak, az éves költségvetési vitáknak.
"A Duna Televízió megszületése egyetlenegy alkotással rokonítható, a Lánchíd megépítésével. Mert ahogyan a Lánchíd összeköti a Duna két partját, úgy köti össze a Duna Televízió is az öt földrészen élő magyarságot" - fogalmaznak az MTI-hez csütörtökön eljuttatott felhívás aláírói, akik között - mások mellett - megtalálható Bessenyei Péter világbajnok, műrepülő pilóta, Bodrogi Gyula színművész, Boross Péter volt miniszterelnök, Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, Bródy János zeneszerző, előadóművész, Cserhalmi György színművész, Csoóri Sándor író, Duray Miklós, a MKP stratégiai alelnöke, Gyarmati Dezső háromszoros olimpia bajnok vízilabdázó, Ittzés János, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke, Kállai Ferenc színművész, Kasza József, a VMSZ tiszteletbeli elnöke, Markó Béla, az RMDSZ elnöke, Mádl Ferenc volt köztársasági elnök, Szili Katalin volt házelnök, Törőcsik Mari színművész és Tőkés László európai parlamenti képviselő.
Álláspontjuk szerint a televízió olyan különleges közszolgálati médium, "amely vigaszt nyújt szétdaraboltságunkért, rámutat közös szellemi égboltunk fénypontjaira, mindig, minden esetben keresi a konszenzust, és megteremti az összetartozás érzésének csodáját".
Mint írták, a Duna Televízió 1996 óta közszolgálati televízió, létjogosultságát pedig éppen az alkotmány erősíti, amelynek paragrafusa úgy fogalmaz: "a Magyar Köztársaság felelősséget érez a határon túl élő magyarság sorsáért, és előmozdítja a Magyarországgal való kapcsolatok ápolását".
Az aláírók a televíziót többek között úgy méltatták, hogy kiegyensúlyozottan gazdálkodik, műsorai magas színvonalúak, a nézettségi harcban nem hajlandó elvei és a minőség rovására részt venni. A magyar állam támogatása negyedik éve mégsem emelkedett, még az inflációt sem követi - hívják fel a figyelmet.
"Mi, akik aláírásunkkal erősíteni kívánjuk a Duna Televízió jövőbeli szerepét, kérjük a tulajdonos Magyar Köztársaság Országgyűlését és a mindenkori magyar kormányt, hogy ez a sokat bizonyított nemzeti intézmény ne legyen folyamatosan kiszolgáltatva a politikai széljárásnak, az éves költségvetési vitáknak. Munkáját végre érdemei szerint ismerjék el" - zárul a dokumentum.