Az elnökjelölési folyamat nem zajlott zavartalanul a szocialistáknál. Most épp Szili mozgalma kavar izgalmat, de állítólag Botka László is feldúltan távozott egy jelölőbizottsági meghallgatásról.
(...)
Egyre többen vannak tehát - gyurcsányisták, Szili-hívek és a feltörekvő ifjú törökök -, akik már a jelenlegi vezetés bukását követő időszakra vetik vigyázó szemüket.
A külügy 876 millió forintot kapott miniszterelnöki protokollkiadásokra, de több százmillió forint jutott a Miniszterelnöki Hivatal médiakampányára is.
A bukott Gyurcsány-kormány még a tegnapi hattyúdalakor sem bírta ki, hogy ne költse arcátlan módon az emberek pénzét - hangsúlyozza Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője.
A fideszes politikus Veres János pénzügyminiszterhez intézett írásbeli kérdést azzal kapcsolatban, hogy "a bukott kormány utolsó ülésén tisztességtelen módon 876 millió forintot juttatott a külügynek, melyből javarészt a miniszterelnök protokollkiadásait akarják fedezni, valamint több százmillió jutott a Miniszterelnöki Hivatal teljesen felesleges médiakampányára is".
Szijjártó szerint "miközben minden idők legbrutálisabb megszorító csomagjával akarják elvenni a pénzt az emberektől, saját luxusukra ezúttal sem szégyelltek százmilliókat költeni - éppen az emberek pénzéből".
Miért herdálták el tisztességtelen módon az emberek pénzét még bukásuk után is? Ön szerint nem tisztességtelen százmilliókat költeni miniszterelnöki protokollra és médiakampányra, miközben minden idők legbrutálisabb megszorító intézkedéseire készülnek? Ezekre a kérdésekre vár választ a pénzügyminisztertől Szijjártó Péter.