Az elnökjelölési folyamat nem zajlott zavartalanul a szocialistáknál. Most épp Szili mozgalma kavar izgalmat, de állítólag Botka László is feldúltan távozott egy jelölőbizottsági meghallgatásról.
(...)
Egyre többen vannak tehát - gyurcsányisták, Szili-hívek és a feltörekvő ifjú törökök -, akik már a jelenlegi vezetés bukását követő időszakra vetik vigyázó szemüket.
40-50 milliárdot akarnak elvonni az egészségügytől
A miniszter által bemutatott egészségügyi program mára teljes mértékben hatályát és értelmét vesztette, mert kiderült, hogy a kormány jövőre mintegy 40-50 milliárd forinttal kevesebbet szán az ágazatra reálértéken - jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter.
A Fidesz szóvivője felhívta a figyelmet arra, hogy az egészségügy eddig is rendkívüli helyzetben volt, az ágazatot a kormányzati intézkedések a működőképesség szélére sodorták, és úgy tűnik a kormányzati megszorítások és hazugságok miatt jövőre az ágazat még nehezebb helyzetbe fog kerülni. A 40-50 milliárdos elvonás azt jelenti, hogy az amúgy is rendkívül nehéz helyzetben levő kórházak mintegy 6-7 százalékkal kevesebb forrásból gazdálkodhatnak, a háziorvosoknak pedig 2 milliárd forinttal jut kevesebb - fejtette ki.
Adótörvény és egészségügy (Szijjártó Péter és Tállai András)
Szijjártó Péter hangsúlyozta: a programban semmi sem szerepel az alkotmányellenesen bezárt kórházak újranyitásáról, semmit sem szól arról, hogy a szakminisztérium, a kormány hogyan kívánja garantálni az embereknek az egészségügyi ellátáshoz, szolgáltatásokhoz időben való hozzájutását. A teljesítményvolumen-korlát eltörléséről sincs szó a programban, pedig Székely Tamás egészségügyi miniszter korábban ígéretet tett annak megszüntetésére - tette hozzá.
A program teljesen értelmét vesztette, az egészségügyi miniszternek inkább azon kellene dolgoznia, hogy meggátolja a kormány 40-50 milliárd forintos pénzelvonási szándékát - szögezte le Szijjártó Péter.