Az elnökjelölési folyamat nem zajlott zavartalanul a szocialistáknál. Most épp Szili mozgalma kavar izgalmat, de állítólag Botka László is feldúltan távozott egy jelölőbizottsági meghallgatásról.
(...)
Egyre többen vannak tehát - gyurcsányisták, Szili-hívek és a feltörekvő ifjú törökök -, akik már a jelenlegi vezetés bukását követő időszakra vetik vigyázó szemüket.
A Szijjártó Péter országgyűlési képviselő által Neupor Zsolt, az MSZP győri elnöke és Gergely Zoltán, az MSZP győri szóvivője ellen személyhez fűződő jogok megsértése miatt indított perben a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság a mai napon első fokon ítéletet hirdetett.
A bíróság helyt adott Szijjártó Péter keresetének, és megállapította, hogy a szocialista politikusok megsértették Szijjártó Péter jó hírnevét 2007. október 30. napján Budapesten és Győrben tartott sajtótájékoztatójukon. A bíróság kötelezte az alpereseket, hogy az ítélet jogerőre emelkedésétől számított 30 napon belül saját költségükön Budapesten és Győrben sajtótájékoztatón adjanak elégtételt Szijjártó Péter részére oly módon, hogy bejelentik: korábbi nyilatkozatukkal megsértették a fideszes képviselő jó hírnevét, és emiatt elnézést kérnek - tájékoztat közleményében a Fidesz sajtóosztálya.