Az elnökjelölési folyamat nem zajlott zavartalanul a szocialistáknál. Most épp Szili mozgalma kavar izgalmat, de állítólag Botka László is feldúltan távozott egy jelölőbizottsági meghallgatásról. (...) Egyre többen vannak tehát - gyurcsányisták, Szili-hívek és a feltörekvő ifjú törökök -, akik már a jelenlegi vezetés bukását követő időszakra vetik vigyázó szemüket.
fórum
több
A magyar ember lesz a középpontban A magyar ember lesz a középpontban
Schmitt Pál olyan köztársasági elnök akar lenni, aki ha megjelenik egy eseményen, annak rangját emeli, aki az "emberek embere".
önök írták
több
"Mint közgazdász is mondom, a leglényegesebb bajokat igyekeznek szerintem is jól orvosolni."
ajánlott oldalak
 
 
Nem a háborúra!
Oroszország grúziai bevonulása ellen tüntetett a Fidelitas és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség pénteken Budapesten, az Oroszországi Föderáció nagykövetségének épülete előtt.
Utoljára frissítve: 2008. augusztus 16., 16:36
nyomtat küld

Deutsch-Für Tamás, a Fidesz frakcióvezető-helyettese a tiltakozó akció során arról beszélt, hogy "a XX. század, a kommunizmus szelleme köszön vissza" az orosz hadsereg grúziai bevonulásában, a hidegháború vége óta nem volt példa "ilyen, a birodalmi érdekből fakadó nyers brutalitásra".

Az ellenzéki politikus Kliment Vorosilovnak, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság 1945-ös budapesti teljhatalmú vezetőjének helytartói mentalitásával vonta párhuzamba, hogy a jelenlegi orosz nagykövet undorkeltőnek nevezte Orbán Viktor volt miniszterelnök, az Európai Néppárt alelnökének nyilatkozatát a grúziai konfliktusról.

"Ma Grúzia, holnap talán Ukrajna, nem tudjuk, hogy hol lehet a vége" - mondta, hozzátéve, hogy az egyesült Európának, illetve a civilizált gondolkodású embereknek fel kell emelniük szavukat ez ellen.

Szijjártó Péter országgyűlési képviselő, a Fidelitas elnöke az 1956-os magyar szabadságharc és a mostani grúziai konfliktus között vont párhuzamot. Úgy értékelte: ha lerohannak egy független államot, akkor az is elképzelhetővé válik, hogy Moszkva ugyanilyen brutálisan fejezi ki nemtetszését, ha érdekeivel ellentétesnek tartja a következő ukrán, szlovák, litván, vagy akár magyar miniszterelnököt. Feltette a kérdést: vajon nem egy busás állásajánlat áll-e amögött, hogy a magyar kormány eddig nem foglalt egyértelműen állást a kaukázusi konfliktusról.

Gaál Gergely, az IKSZ alelnöke reményét fejezte ki, hogy a nagy kultúrával és sok évszázados keresztény múlttal rendelkező Oroszország nem a hruscsovi, hanem a szolzsenyicini utat választja.

A többszáz fős megmozduláson "Ruszki damoj", feliratú transzparenssel és az 1990-es országgyűlési választások "Tavariscsi konyec" plakátjával fejezték ki véleményüket.
A demonstrációhoz csatlakoztak Budapesten élő grúzok is.

(fidelitas.hu, MTI)
 
blogok
több
A hazaárulók kenyere keserű kenyér, amit néha kamera előtt kell elfogyasztani.
Kolozsvári az első mozi, amelyik jelentkezett, hogy le meri vetíteni a Biszku-filmet.
Gyenge, szánalmas és sértődött próbálkozás. Mi értelme ennek? Ettől várnak népszerűség növekedést?
események
több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
dosszié
médianaptár
több
Jelenleg nincs információ
 
 
Hírek Önkormányzat Zöld Európai Unió Sajtószemle Mit kell tudni? Mondatok Dosszié Hírlevelek Hírarchívum
Interjú Publicisztika Fórum Önök írták Blogok
Elnökség Elnöki stáb Frakció EP delegáció Választott testületek Tagozatok Dokumentumok
Közlemények Sajtótájékoztatók
Videók Fotók Hanganyagok Dokumentumok
News in English About Fidesz Contact
Belföld Külföld Gazdaság Határontúl
EU-Elnökség Magyarország többre képes