Az elnökjelölési folyamat nem zajlott zavartalanul a szocialistáknál. Most épp Szili mozgalma kavar izgalmat, de állítólag Botka László is feldúltan távozott egy jelölőbizottsági meghallgatásról. (...) Egyre többen vannak tehát - gyurcsányisták, Szili-hívek és a feltörekvő ifjú törökök -, akik már a jelenlegi vezetés bukását követő időszakra vetik vigyázó szemüket.
fórum
több
A magyar ember lesz a középpontban A magyar ember lesz a középpontban
Schmitt Pál olyan köztársasági elnök akar lenni, aki ha megjelenik egy eseményen, annak rangját emeli, aki az "emberek embere".
önök írták
több
"Mint közgazdász is mondom, a leglényegesebb bajokat igyekeznek szerintem is jól orvosolni."
ajánlott oldalak
 
 
Viktortotó!
Hétfőn bemutatták és útjára indították a Fidesz góltotó játékának honlapját. A tippversenyen a labdarúgó Európa-bajnokság alatt bárki részt vehet, és értékes díjakat nyerhet.
Utoljára frissítve: 2008. június 9., 14:42
nyomtat küld

Orbán Viktor a sajtótájékoztató elején elmondta: a Fidesz elnöksége körében már régi hagyomány, hogy az elnökség tagjai minden nagyobb futballesemény kapcsán több fordulós fogadást szerveznek egymás között. A most kezdődött labdarúgó EB kapcsán arra jutottak, hogy lehetőséget kínálnak egy közös totójátékra, amelyben bárki részt vehet. A totójáték az alábbi honlapon érhető el, amelyet a sajtótájékoztatón indítottak el hivatalosan.

Szijjártó Péter a játékot bemutatva elmondta: pusztán egy e-mail cím szükséges a bejelentkezéshez. A játékra jelentkezőknek elsőként azt a kérdés mezőt kell kitöltenie, hogy mit tippel, melyik fideszes képviselő fogja az Eb végére a legtöbb helyes találatot elérni. Maga a góltotó nem csak a meccsek végeredményére, hanem a gólarányra is ad tippelési lehetőséget, amelyet minden esetben legkésőbb a mérkőzés előtt tíz perccel kell megtenni. A nyertes az lesz, aki a játék végére a legtöbb pontot gyűjti.

Deutsch Tamás, az Orbán-kormány volt sportminisztere bejelentette: az első három helyezettnek járó díj összegét a játékban résztvevő politikusok adják össze. A győztes egy LCD tévét, a második helyezett egy digitális videókamerát, a harmadik pedig egy iPod Nano készüléket nyerhet az Európa-bajnokság után.

Kérdésre válaszolva Orbán Viktor elmondta, hogy az EB végső győztesére még nem tud tippelni, hiszen még nem látott minden csapatot játszani a viadalon, de ő általában Portugáliának szokott szurkolni.

(orbanviktor.hu)
 
blogok
több
A hazaárulók kenyere keserű kenyér, amit néha kamera előtt kell elfogyasztani.
Kolozsvári az első mozi, amelyik jelentkezett, hogy le meri vetíteni a Biszku-filmet.
Gyenge, szánalmas és sértődött próbálkozás. Mi értelme ennek? Ettől várnak népszerűség növekedést?
események
több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
dosszié
médianaptár
több
Jelenleg nincs információ
 
 
Hírek Önkormányzat Zöld Európai Unió Sajtószemle Mit kell tudni? Mondatok Dosszié Hírlevelek Hírarchívum
Interjú Publicisztika Fórum Önök írták Blogok
Elnökség Elnöki stáb Frakció EP delegáció Választott testületek Tagozatok Dokumentumok
Közlemények Sajtótájékoztatók
Videók Fotók Hanganyagok Dokumentumok
News in English About Fidesz Contact
Belföld Külföld Gazdaság Határontúl
EU-Elnökség Magyarország többre képes