Az elnökjelölési folyamat nem zajlott zavartalanul a szocialistáknál. Most épp Szili mozgalma kavar izgalmat, de állítólag Botka László is feldúltan távozott egy jelölőbizottsági meghallgatásról. (...) Egyre többen vannak tehát - gyurcsányisták, Szili-hívek és a feltörekvő ifjú törökök -, akik már a jelenlegi vezetés bukását követő időszakra vetik vigyázó szemüket.
fórum
több
A magyar ember lesz a középpontban A magyar ember lesz a középpontban
Schmitt Pál olyan köztársasági elnök akar lenni, aki ha megjelenik egy eseményen, annak rangját emeli, aki az "emberek embere".
önök írták
több
"Mint közgazdász is mondom, a leglényegesebb bajokat igyekeznek szerintem is jól orvosolni."
ajánlott oldalak
 
 
Újabb milliárdok az emberek ellen
"Le kell állítani az összes olyan kommunikációs hadjáratot, ami viszi az emberek pénzét (...), mert (...) Horváth Ágnes nyilatkozatából világosan kiderült, hogy van itt pénz" - szögezte le Szijjártó Péter.
Utoljára frissítve: 2008. március 11., 12:00
nyomtat küld

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője rámutatott, a kormányoldal részéről érdekes nyilatkozatok születtek a népszavazás után. Ezek közül kiemelte Horváth Ágnesét, melyben az egészségügyi miniszter azt mondta, hogy többet fognak költeni az egészségbiztosítás privatizációjáról szóló törvény kommunikációjára, és mindent megtesznek azért, hogy az egészségbiztosítási törvénnyel ne ismétlődhessen meg az, ami a vizit- és kórházi napidíj ügyében történt.

Horváth Ágnes szerint a vizitdíj kommunikációjára nagyon keveset költöttek, és sokan nem tudták, hogy miről szavaznak a vizitdíj és a kórházi napidíj kapcsán, a tárca pedig mindent meg fog tenni azért, hogy ez ne ismétlődhessen meg privatizációjáról szóló törvénnyel - idézte fel Szijjártó Péter. Ezzel kapcsolatban emlékezetett arra, hogy a népszavazási kampányban sokszor felhívta arra a figyelmet a Fidesz, hogy az emberek pénzéből, az emberek ellen való kampányolás nemcsak a demokratikus értékeket, de az alkotmány szellemét is sérti. Megjegyezte: a kormánynak nem lehet feladata az, hogy az embereket saját pénzükből olyan dolgokról akarja meggyőzni, amelyek ellentétesek egyrészt az érdekeikkel, másrészt a mindennapi tapasztalásaikkal.

Szijjártó Péter sajtótájékoztatója

Dacára a kormány milliárdot felemésztő kampányának az emberek világossá tették az akaratukat: nem tűrik, hogyha a kormány semmibe veszi őket, valamint azt sem, ha a kormány egyoldalúan felrúgja a velük kötött társadalmi szerződéseket.

Hangsúlyozta: a kormány ahelyett, hogy a megfelelő következtetéseket levonná, most tovább folytatja azt a gyakorlatot, amire az emberek nemet mondtak.

Horváth Ágnes nyilatkozatára visszautalva leszögezte: ez lebuktatta a kormányt, hiszen kiderült, hogy van itt pénz. Amennyiben az egészségbiztosítás privatizációjával kapcsolatos kommunikációs feladatokra még több van, mint amit a népszavazási kampányban elköltöttek, akkor az azt jelenti, hogy van itt pénz, csak ezt a pénzt a kormány olyan célokra használja, amely az emberek érdekeivel ellentétes - jegyezte meg.

Szijjártó Péter emlékezetett rá, a népszavazási kampányban milliárd fölötti összeget költött el a kormány. Kizárólag az Egészségügyi Minisztérium több mint 700 millió forintért hirdetett meg kommunikációs, PR- és marketingstratégiákra szóló pályázatokat.

A kormány abban a helyzetben, amit a népszavazás eredménye előállított, egyetlen dolgot tehetne meg, ha demokratikus értékekhez közelállónak érezné magát - húzta alá -, hogy az összes hazug kommunikációs offenzívát leállítja. "Le kell állítani az összes olyan kommunikációs hadjáratot, ami viszi a pénzt (...), viszi a milliárdokat, és közben hazugságokra épít, és teljesen ellentétes az emberek érdekeivel" - jelentette ki.

Arra reagálva, hogy a miniszter szerint sokan nem tudták, hogy miről szavaznak, Szijjártó Péter hangsúlyozta: az emberek pontosan tudták, miről szavaznak. Hozzátette: világos, hogy a kormány számára kényelmetlen és kellemetlen az, ha az emberek tudják, hogy miről szavaznak, ezért 2006-ban gondoskodott is arról, hogy a választók ne tudják, miről szavaznak. A mostani kampányban is próbáltak úgy 10 és 100 milliókat költeni, hogy az emberek ne szembesülhessenek a valósággal, de ez a kormányzati terv dugába dőlt - jegyezte meg.

"Le kell állítani az összes olyan kommunikációs hadjáratot, ami viszi az emberek pénzét, ami viszi a pénzt az egészségügy elől, ami viszi a pénzt a felsőoktatás elől, mert (...) Horváth Ágnes nyilatkozatából világosan kiderült, hogy van itt pénz" - szögezte le végül a Fidesz szóvivője.

(fidesz.hu)
 
blogok
több
A hazaárulók kenyere keserű kenyér, amit néha kamera előtt kell elfogyasztani.
Kolozsvári az első mozi, amelyik jelentkezett, hogy le meri vetíteni a Biszku-filmet.
Gyenge, szánalmas és sértődött próbálkozás. Mi értelme ennek? Ettől várnak népszerűség növekedést?
események
több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
dosszié
médianaptár
több
Jelenleg nincs információ
 
 
Hírek Önkormányzat Zöld Európai Unió Sajtószemle Mit kell tudni? Mondatok Dosszié Hírlevelek Hírarchívum
Interjú Publicisztika Fórum Önök írták Blogok
Elnökség Elnöki stáb Frakció EP delegáció Választott testületek Tagozatok Dokumentumok
Közlemények Sajtótájékoztatók
Videók Fotók Hanganyagok Dokumentumok
News in English About Fidesz Contact
Belföld Külföld Gazdaság Határontúl
EU-Elnökség Magyarország többre képes